
A „versenyzők” tradicionális és kreatív kategóriában álltak rajthoz, azaz asztalhoz. A pontozólapon 1–5-ig díjazhatta a zsűri a kocsonyák tisztaságát, színét, ízét és állagát.
A szakmai bíráló bizottság három tagból állt: Boros László elnök, Venesz József-díjas mesterszakács, a Magyar Gasztronómia hat követének egyike; Kuna Klára Tünde, Borsod-Abaúj-Zemplén megye egyetlen női mesterszakácsa, hidegkonyhában világbajnoki és olimpiai ezüstérmes; valamint Márki Bertalan, a sárospataki Bodrog Hotel konyhafőnöke. A társadalmi zsűri tagja volt Fedor Vilmos, Miskolc volt alpolgármestere, és tiszteletét tette Rudolf Schuster is, egykori szlovák köztársasági elnök, Kassa volt főpolgármestere.
Először külalak alapján szemrevételezték az ítészek az ételeket, majd a Berzeviczy Gergely Szakközépiskola tanulóinak segítségével kóstolták meg a zselés „pályaműveket”. A győztes egy táblát kap, melyen a Kocsonyafesztivál alatt büszkén hirdetheti: „itt kapható a 2012-es díjnyertes kocsonya”.
S. P.
Fotó: Mocsári L.