A Fidesz közleménye szerint, a jegyző gyanúját alátámasztotta az igazságügyi szakértői vélemény is, amely a következő megállapítást tette: a képviselői indítványon szereplő aláírások "nagy valószínűséggel számítógépes manipuláció, utómunka eredményei".
- A miskolci jegyző Kiss Jánosnak, az önkormányzat Jogi Bizottsága elnökének indítványára összehívott rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az eset kapcsán a büntetőjogi felelősség magállapításának a lehetőségét is vizsgálják - fogalmaz a közlemény, mely szerint „a Fidesz miskolci szervezete mélységes aggodalmának és felháborodásának ad hangot, mert minden valószínűség szerint ebben a konkrét ügyben demokratikusan megválasztott képviselők nyúltak nemtelen, megengedhetetlen, büntetőjogilag is szankcionálható eszközökhöz”.
A leírtak szerint, „az ügyet még súlyosabbá teszi, hogy Simon Gábor, az MSZP Országos Etikai Bizottságának elnöke, aki az MSZP miskolci szervezetének elnöke is, rövid időn belül, az ismert telekbotránya után, immáron másodízben követ el etikai értelemben is vállalhatatlan cselekedetet. A Fidesz-MPSZ városi szervezete fölszólítja a miskolci szocialistákat, hogy a választók és a város érdekében haladéktalanul lépjenek vissza a törvényesség útjára!” – áll a közleményben.
x x x
Földesi Norbert MSZP-frakcióvezető reagálásában annak a véleményének adott hangot, hogy a Fidesz politikusai a jegyző közreműködésével meghiúsították, hogy közgyűlési bizottság vizsgálhassa ki a Miskolc Holdingban kifizetett jutalmak ügyét, és azt is megakadályozták, hogy a jutalmak kifizetését elrendelő menedzsmentet menessze a város. Földesi Norbert közleményében azt is kifogásolja, hogy nem váltották le Zsiga Marcell alpolgármestert, majd felteszi a kérdést, vajon miért van az, hogy egyetlen ember sem akadt a pártban, aki névvel vállalta volna a Fidesz pénteki közleményében megfogalmazottakat, melyeket az ellenzéki frakcióvezető „hazugságok”-nak minősít.
minap.hu