Hatalmas érdeklődés előzte meg a Szóval?! Országos Vitaverseny előválogatóját. Rengetegen regisztráltak, majd az először 2011-ben megrendezett verseny második évében összesen közel 150 csapat több mint 400 fiatal versenyzője jutott a regionális elődöntőbe. Minden régióból szép számmal neveztek a disputázni vágyó diákok, legtöbben a közép-magyarországi, az észak-magyarországi és a dél-alföldi régióból jelentkeztek.

A lassan hagyománnyá váló éves megmérettetésen a fiatalok megmutathatják szóforgató és érvelési képességeiket, gyarapíthatják uniós ismereteiket, és fejleszthetik kommunikációs készségüket. Mint a tavalyi döntőn résztvevő földesista diákok (képünkön) is elmondták, rendkívül sokat tanultak és fejlődtek a felkészülés és a verseny során, úgy a magabiztos kiállás, mint a helyes és támadhatatlan érvelés terén.
Az észak-magyarországi régióból nyolc csapat jutott tovább idén a regionális döntőbe: Egerből négy, Miskolcról három (két csapat, a Szószátyárok és az Eurostar, a Herman Ottó Gimnáziumból, valamint a Triumvirátus, a Földes Ferenc Gimnáziumból), míg Sajóecsegről egy csapat száll versenybe az országos döntőbe való bejutásért.
Az idei versenyhez egy fotópályázat is kapcsolódik, melyen a regionális döntőbe jutott csapatok vehetnek részt, és nyertese vigaszágasként bekerülhet az április 29-ei döntőbe. A verseny nyertesei – számos értékes ajándék mellett – egy tíznapos tanulmányi kiránduláson vehetnek részt a 2011-es év Európai Kulturális Fővárosában, Tallinban.
Kujan I.
Foót: Juhász Á.