Komplett fegyverarzenált és robbanószereket találtak a sátoraljaújhelyi rendőrök Felsőberecken, egy lakóházban. A tulajdonos, egy 55 éves férfi már előzetesben van.
A járőrök egy családi vita miatt mentek ki a felsőberecki házhoz, akkor találták rá a fegyverekre. Maroklőfegyvert, gépkarabélyt, gépfegyvert és robbanóanyagot is találtak – mondta a Kossuth Rádiónak Sáfrányos György, a Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője. Az első vizsgálatok alapján a férfi akár bombát is tudott volna gyártani.
Hogy pontosan mi volt az 55 éves férfi célja a fegyverekkel, még nem tudni. A helyiek sem tudnak magyarázatot adni, pedig azt hitték, jól ismerik őt – mondta megkeresésünkre a település polgármestere. Horváth Tibor hozzátette: négy évig képviselő is volt a férfi, senki nem gondolta volna, hogy fegyvereket tart otthon.
A férfit azonnal őrizetbe vették a rendőrök, a bíróság pedig már el is rendelte előzetes letartóztatását. Lőszerrel, fegyverrel és robbanószerrel való visszaélés miatt akár 8 évet is kaphat.