Ugrás a tartalomra

Kazincbarcikán döntőznek az úszók

Létrehozva
A kazincbarcikai Városi uszoda lesz a helyszíne az úszó diákolimpia V-VI korcsoportos A és B kategóriába tartozó sportolók megyei döntőjének. A rendezvényre február 27-én, hétfőn kerül sor.
A versennyel eldöntik a megyei bajnoki címeket, a továbbjutást és a helyezéseket. Az esemény rendezője a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport Tanács, valamint a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Úszószövetség. A megyei döntőre február 27-én, hétfőn, délelőtt fél 10-től kerül sor.

Azok indulhatnak a B kategóriában, akik 2009. augusztus 1. óta versenyengedéllyel NEM rendelkeznek úszásban, vízilabdában, öttusában, illetve triatlonban. Amennyiben nem váltottak ki versenyengedélyt, úgy az adott sportágak (úszás, vízilabda, öttusa, triatlon) országos szövetsége által rendezett korosztályos bajnokságokon, seregszemléken, versenyeken 2009. augusztus 1. óta NEM vettek részt. A jogtalanul szerepeltetett versenyzőket a versenybíróság kizárja, eredményüket megsemmisítik és a vétkesek egy évre automatikusan kizárják magukat a diákolimpiai versenyekről!

Fiúk és leányok egyaránt versenyeznek. Az A kategóriában a következő számokban nyílik mód a vetélkedésre: 100 m gyors, 100 m hát, 100 m mell, 100 m pillangó, 4x50 m gyorsváltó. A B kategória számai: 100 m gyors, 100 m hát, 100 m mell, 4x50 m gyorsváltó. A versenybíróság elnöke Hölcz Péter, elnökhelyettese Füstös József, titkára Sütő Ágnes lesz. Az igazolásokat Móth Éva és Czapák László ellenőrzi.

Egyéni versenyszámokban egy iskola versenyszámonként, nemenként, kategóriánként maximálisan 2 főt indíthat. A váltókban versenyszámonként és nemenként minden iskola csak egy csapatot indíthat. Egy versenyző 2 egyéni számban és egy váltóban indulhat. A kategóriában egy, B kategóriában két rajtszabályt alkalmaznak. A versenyszámok sorrendje: váltók, gyors, mell, hát A, B kategória, pillangó A kategória.

Az első három helyezett érem, a váltóban dobogósok ugyancsak éremdíjazásban részesülnek. A verseny előtt, 8 és 8 óra 30 perc között az úszókartont és az iskolai összesítőt le kell adni, a kategória feltüntetésével. A jelentkezést a verseny kezdete előtt 1 órával lezárják. A helyezéseket időfutamok alapján döntik el. Az időrendet a verseny kezdete előtt a csapatvezetőkkel tartott technikai értekezleten közlik. A döntőn holtverseny esetén a feljutást eldöntő helyet „szétúszással” el kell dönteni.

D.L.