– Ez az első munkahelyem, bár korábban egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy végül a vendéglátásban kötök ki. Egészségügyi középiskolába jártam Miskolcon, aztán Budapestre kerültem, ahol két évig fizikoterápiát tanultam. Imádtam, de mégsem akartam az egészségügyben dolgozni – mesélte az iskolás évekről Alíz.
Mivel a vendéglátás mindig is szerepelt a tervei között, így Miskolcra visszatérve ezen a területen keresett állást. Végül az ezredforduló évében került a belváros széli pizzázóba, itt dolgozik azóta is.
– Elégedett vagyok az életemmel, úgy érzem, megtaláltam a helyem. Bár maga a munkamenet ugyanaz, minden nap hoz valami újat, új arcokat, új ismeretségeket. Imádom és élvezem ezt a pörgést – teszi hozzá mosolyogva az eladó.
Alíz a vendégekkel rendkívül toleráns – ezt ők mondják róla, de abból is kiderül, hogy saját bevallása szerint ritkán találkozik problémás vendégekkel. Ha elő is fordul egy-egy, mindig észben tartja: a vendégnek mindig igaza van, és az ő igényei az elsők. Így például a farsangot követő böjt idején fogyasztható ételek is vannak az étlapon.
– Bár nem tartom magam az egyházi előírásokhoz, tiszteletben tartom azokat – mondja erre. – Viszont, bár egész nap ételekkel foglalkozom, és állandó időhiányban szenvedek, szeretek főzni, így mindig szakítok rá időt.
Kujan I.
fotó: Juhász Á.
Mivel a vendéglátás mindig is szerepelt a tervei között, így Miskolcra visszatérve ezen a területen keresett állást. Végül az ezredforduló évében került a belváros széli pizzázóba, itt dolgozik azóta is.– Elégedett vagyok az életemmel, úgy érzem, megtaláltam a helyem. Bár maga a munkamenet ugyanaz, minden nap hoz valami újat, új arcokat, új ismeretségeket. Imádom és élvezem ezt a pörgést – teszi hozzá mosolyogva az eladó.