A terveknek megfelelő ütemben és sikeresen halad az Európai Unió által támogatott „Veres Péter-Mikszáth Kálmán úti akcióterület rehabilitációja” elnevezésű program.
Január 20-án ünnepélyesen is átadták a felújított II. sz. Bölcsődét, melyben már el is kezdődött a „Bölcsődei új funkció” projektelem megvalósítása. Ebben az önkormányzat együttműködő partnere a Szociális Szolgáltató Központ és akcióterületi gyermekintézménye.
Itt február 13-tól minden hétköznap reggel 9 órától délig várják a bölcsődés korú kisgyermekeket szüleikkel, nagyszüleikkel abba a speciális játszócsoportba, mely a „Játéksziget” nevet kapta.
A program célja, hogy a jól kiválasztott játékok között és szakember segítségével az együttjátszás öröme megismertesse a gyermekekkel a körülöttük lévő világot.
A programhoz kapcsolódva egy 1.2 millió forint értékű játékeszköz beszerzésre is sor kerül majd, melyből 300 000 Ft összegben speciális zenei képzést segítő hangszereket, eszközöket vásárolhat a bölcsőde. Egy-két korosztályt ugorva a közeli iskolában az egészségmegőrző program keretében és az Ideál Egyesület szervezésében elindult a Kamasz klub is. A csoport több héten át önfejlesztő és önismereti tréningekkel várja az érdeklődő diákokat. Az egészségmegőrző sorozatban a Teljes Életért Egyesület is az önkormányzat együttműködő partnere. Szervezésükben az első előadás a „Fűben-fában orvosság” címet viselte.
A természetgyógyászat rejtelmeit a mádi Leskó házaspár osztotta meg a közönséggel, majd teakóstolás és közben szűrővizsgálatok várták a részvevőket.
A következő hetekben újabb két program várja az akcióterületen élőket és az érdeklődőket: február 29-én Szabó Mária természetgyógyász előadása lesz, majd március 7-én bemutatóval egybekötött diatetikai tanácsadást tartanak. Ekkor rendezik meg a projekt keretében felépített új Közösségi egység átadási ünnepségét is, melyre szeretettel várnak minden érdeklődőt. A kezdési időpont 15.30 óra.