Ugrás a tartalomra

Győzelem a cápák ellen‏

Létrehozva
A hétvégén megőrizte idei száz százalékos mérlegét a White Sharks ellen a Miskolci Szabadidőközpont FSE floorballcsapata az OB2 felsőházi rájátszásának 4. fordulójában.
Szombaton harmadik hazai mérkőzését játszotta a Miskolci Szabadidőközpont FSE csapata a Generali Arénában. A fővárosi ellenféllel szemben esélyesebbnek tartott borsodiak hozták a kötelezőt.
Az első harmadban még gólképtelenek voltak a hazaiak: pontatlan befejezések, néha ötlettelen játék, egy kapott gól és egy kivédekezett emberhátrány volt a játékrész mérlege.

A második harmadban folytatódtak a nagy harcok a szabad labdákért. Ignéczi Balázs és Gál Tamás révén sikerült fordítaniuk a hazaiaknak, ezután pedig lendületbe jött a borsodi gárda. A záró játékrészben ellenfele fölé nőtt, és sorra szerezte a gólokat az MSzFSE. A kezdeti gyenge játék ellenére végül magabiztos győzelmet aratott, és továbbra is tartja magát az osztályozót érő helyen a Miskolc.

floorballer.hu OB2 felsőházi rájátszás, 4. forduló
Miskolci Szabadidőközpont FSE – White Sharks HC 8–2 (0–1, 2–0, 6–1)
Miskolc, Generali Aréna, 45 néző. V: Rab, Sashalmi.
Miskolci SZFSE: Hudák(G) – Sviderszki(1+0, 2p), Török, Varga(1+1), Klemencz(1+1),Szemán(2p), Firtkó(0+1), Ignéczi(2+1)(C), Szabó(1+2), Levin, Tóth(1+0), Gál(1+1), Fehér, Keczeli(G). Játékos-edző: Szabó Ákos.
Kiállítások: 4 ill. 0 perc.

minap.hu