Törött üvegek, eldobált műanyagpoharak, papírtányérok – ez jellemezte a vasárnap este, az utolsó koncert után nem sokkal még belvárosnak azt a részét, melyet a Kocsonyafesztivál koncertjei, programjai érintettek. Mindennek nyoma sem maradt hétfő reggelre éppúgy, ahogy a „fesztiválváros” egyéb kellékei – színpadok és árusítóhelyek – is eltűntek.
Mint Pásztor Imre, a Miskolc Holding Zrt. kommunikációs vezetője elmondta, az AVE-Miskolc Kft. szakemberei a fesztivál ideje alatt folyamatosan végezték a takarítást.
– Péteken egy műszakban délután négytől este tízig, az azt követő napokon pedig reggel hattól este tízig két-két műszakban dolgoztak az AVE munkatársai, műszakonként 11 fő. Ez idő alatt összességében 8,8 tonna szemetet szállítottak el a belvárosból – mondta Pásztor Imre.
A szervezők becslései alapján közel 300 ezer ember fordult meg Miskolc belvárosában péntek délutántól vasárnap estig.
T.Á.
Fotó: Barna Laczy