A koncerten neves magyar zeneszerzők művei csendülnek föl, nem nélkülözve a népi és olykor a virtuóz elemeket. Elhangzik Dohnányi Ruralia Hungarica című műve, melyet Bartók Brácsaversenye követ Nagy Sándor brácsaművész közreműködésével. A koncert második részében Tóth Péter kortárs zeneszerző Balkán expressz című darabját játssza a zenekar, a koncertet pedig Kodály Háry János című művének szvitje zárja. Jegyek kaphatók a Filharmónia miskolci irodájában, illetve a koncert előtt a helyszínen.
2012. február 27., hétfő 19 óra
Művészetek Háza, Miskolc.
Szezonbérlet. Dohnányi: Ruralia Hungarica, Bartók: Brácsaverseny, Tóth Péter: Balkán expressz, Kodály: Háry János – szvit.
Miskolci Szimfonikus Zenekar, brácsa: Nagy Sándor, vezényel: Török Géza.
Nagy Sándor brácsaművész, a Zeneakadémián Lukács Pál, Simon Albert, Kurtág György tanítványa volt. 1974 óta tanít, Debrecenben tíz évig, míg a budapesti Zeneakadémián tizenöt évig oktatta a tehetséges brácsás növendékeket. A Budapesti Nemzetközi Brácsaversenyen 1975-ben különdíjat, 1979-ben 1. díjat nyert.
Szólistaként és különféle együttesek tagjaként számos európai városban és Japánban is koncertezett már.
Az Operaház mellett gyakran lép föl koncertező karmesterként, számos lemezt készített, vezényelt Európa országain kívül az USA-ban és Japánban is. Az Operaházi elfoglaltságai mellett jelenleg a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézet zenekarának karmestere. 1996-ban együtt dolgozhatott Luciano Pavarottival Philadelphiában, az utolsó Pavarotti világ énekverseny győzteseinek gálaestjén.

A Budapesti Fesztiválzenekar alapító tagja volt, később a németországi Philharmonia Hungarica szólóbrácsása. Hanglemezfelvételeket készített Berkes Kálmán, Bényi Tibor, Takács-Nagy Gábor társaságában a Hungarotonnál. Jelenleg a tokiói Musashino Akadémia vendégprofesszora.