Ugrás a tartalomra

75 milliárd kutatás-fejlesztésre

Létrehozva
Az idén mintegy 75 milliárd forint vállalati pályázati keret áll rendelkezésre a hazai kutatás-fejlesztés-innováció (K+F+I) támogatásra nemzeti és európai unió strukturális forrásokból - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára kedden Budapesten.
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) "Innováció 2012-ben" című bilaterális kamarákkal közösen szervezett rendezvényén az államtitkár aláhúzta: a pályázatok egy része már futó kiírás, és várható, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség újabb lehetőségeket jelentet meg március közepéig, illetve június végéig.

Cséfalvay Zoltán hangsúlyozta: a korábbi évekből áthúzódó jelentős kötelezettségvállalás miatt 2010 nyara óta először nyílik lehetőség arra, hogy az innovációs alapból pályázati kiírás jelenjen meg hazai kutatás-fejlesztés-innováció támogatására.

MTI