A dunaújvárosi, szombati mérkőzésen a pályaválasztó könnyen nyert három játszmában. Igaz, a barcikaiak akkor munkahelyi elfoglaltság miatt nem számíthattak feladójukra, Lehóczky Lászlóra. Most megismétlődött az eset, azzal a különbséggel, hogy a dunántúliak érkeztek tartalékosan. Hatvany és Czintula munkahelyi elfoglaltság miatt nem tarthatott az együttessel, és ez meg is látszott a mutatott produkción.
A Vegyész jól kezdett (4-1), kilencnél azonban már egyre apadt az előny. A vendégeknél Pádár Krisztián püfölte felettébb eredményesen a labdát, a hazai oldalon Bokor Elek igyekezett lelket önteni társaiba. Végül is nem forgott veszélyben az első játszma, ugyanis a fontos pillanatokban mindig tudott újítani a hazai gárda.
A siker alaposan feldobta Dudás András edző legénységét. Nagyon beindult a társaság, 3-3 után zsinórban kilenc hazai pontot jegyezhettünk fel. Minden remekül működött, Orosz többször is eredményesen sáncolta a dunaújvárosi ütőket, Lehóczky Gergő pedig a bombák mellett olykor látványos ejtésekkel is szaporította csapata pontjait. Ebben az időszakban csak egy csapat volt a pályán, egyetlen pillanatig sem volt vitás a siker.
Aztán jött a megtorpanás. Úgy látszik, a Vegyész életében meg kell barátkozni ezzel a fordulattal, ugyanis meglehetősen gyakran fordul elő az időleges szieszta. A szett elején még nem volt gond (6-4), de 1012-nél először vezettek a vendégek két ponttal. Ezt aztán hizlalták is (15-20), és megérdemelten jutottak a szépítő játszmához.
Szerencsére az örömük nem tartott sokáig, mert a negyedik játszmában már ismét azt a harapós Vegyészt láthatták a szurkolók, amelyiket korábban. Bokor ellenállhatatlannak bizonyult, és Csizmadia János is szaporán termelt. Ekkor belefért néhány nyitás rontása is, nem lett baj a dologból. A Vegyészt nagy szurkolói taps köszöntötte, amit meg is érdemeltek a játékosok, hiszen felnőttek a feladathoz, és elbírták az esélyesség terhét is.
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2-1 a Vegyész javára. A két csapat szerdán negyedik alkalommal is összeméri erejét, a találkozóra Dunaújvárosban kerül sor. Amennyiben azt a hazaiak nyerik, és egyenlítenek, akkor pénteken, Kazincbarcikán következik a mindent eldöntő, ötödik találkozó.
Vegyész RC-Kazincbarcika – Dunaferr SE 3-1 (20, 13, -18, 18)
Kazincbarcika, 150 néző. Vezette: Hóbor, Bátkai Katona.
Vegyész RC: Juhász P. (10), Lehóczky L. (5), Bokor (14), Gulyás (3), Árva (4), Lehóczky G. (10). Csere: Szántai (liberó), Csizmadia (16), Dudás T. (1), Orosz (6). Edző: Dudás András.
Dudás András: Remélem, megérem azt az időt, amikor játékosaim a találkozó minden percében ugyanolyan hőfokon röplabdáznak, és koncentrálnak, ahogy azt tették a második játszmában. Az előny most nálunk van, de még semmi nem dőlt el!
Doros L.