Az adatokat Szalayné Ostorházy Mária, a NAV Észak-magyarországi Regionális Adó Főigazgatóságának főigazgatója jelentette be szerdán délelőtt tartott sajtótájékoztató keretében.
– Az adóhivatal ellenőrzési portfoliója évek óta nem változott: az adóelkerülőkre koncentrálunk a vám és a bűnügyi szakterület segítségével – közölte az elveket a főigazgató, aki bejelentette, hogy két irányba tevékenykednek, az egyik a magas kockázatú tevékenységek, amely keretében folytatják a tavaly megkezdett gabona és hús szekció ellenőrzését, valamint azokra is figyelnek, akik a jogkövető magatartástól kicsit is eltérnek. A folyamatosan finomuló adóelkerülő technikákat követik, és most már lehetőségük van internetes információgyűjtésre is. A régióban végrehajtott általános, számla mélységig végrehajtott ellenőrzések 90 százaléka „eredménnyel” zárult, az az ilyen arányban találtak eltérést.
A 2012-es évben az ÁFA fizetés ellenőrzése kerül előtérbe. Egyes termékek útját a fuvarozástól a „nagykerig” nyomon kívánják követni. Vannak olyan szakmák is amelyek „visszaesőnek” számítanak, mint a vendéglátás, a munkaerő-szolgáltatás és kölcsönzés, a biztonsági cégek és egyéb személyi szolgáltatások is számíthatnak az adóhatóság „figyelmére”. A folyamatos ellenőrzés mellett adatokat gyűjtenek a következő év, 2013 ellenőrzéseihez. Ennek területei például a dísznövény, a vetőmag és a műtrágya forgalmazás, de az egészségügyhöz kapcsolódó személyi szolgáltatások is felkeltették az adóhatóság figyelmét. Olyan alapvető dolgokra kíváncsiak, mint a számlázás, a nyugtaadás, a bejelentés…
Az adóregisztrációról szólva Szalayné kiemelte, hogy nem csak a költségvetés bevételeiről van szó, hanem egyben a tisztességtelen vállalkozók kiszűréséről is. Elismerően szólt a társhatóságok együttműködéséről.
Szabó Zsolt dandártábornok, a NAV Észak-magyarországi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatósága főigazgatója emlékeztetett arra, hogy az EU-ban bárhol lehet vámkezeltetni az import termékeket, ha nem jól működnének, akkor nem itt történne, hanem más országban. Ezzel szemben a forgalom azt mutatja, hogy más országokból is sikerült ide hozni árut vámkezelésre. Ez az ország számára munkahelyeket és pénzt hoz (a vámbevétel 25 százaléka marad helyben). A bevallás 98 százaléka elektronikus úton történik, az ügyfelek nem is találkoznak személyesen a vámhivatallal, kivétel az a néhány százalék, amelyet kockázatelemzés alapján ellenőrzés alá vonnak.
A jövedékiadó intézése és ellenőrzése is a fináncok feladata. Ez három nagy területből tevődik össze, az üzemanyagok, az alkohol és a dohány.
– Az üzemanyag a 2010-es szinthez képest már nem esett. A dohányról elmondhatom, hogy amíg 5 évvel ezelőtt 28 százalékot tett ki az adójegy nélküli termék, addig ez ma 4 százalék, ami az egyik legjobb mutató az unióban. Az alkohol esetében van egy bizonytalansági tényező: a nem dohányzók védelméről szóló törvénnyel összefüggésben, valamint a sok visszaadott szerencsejáték gép következtében hogyan változik a forgalom. Nem várunk komoly visszaesést – vélekedett Szabó Zsolt, aki az angliai példát említette: csökkenés után visszaállt a szórakozóhelyek forgalma.
A környezetvédelmi termékdíj szabályozása alapvető változáson ment át. Kiemelte, hogy a hulladékhasznosítást is ellenőrzik, kiemelten a fémkereskedéseket. A regisztrációs adóval kapcsolatban pedig március 1-jétől indítanak akciót (ezzel külön cikkben foglalkozunk portálunkon). Az elmúlt évben a korábbinál sokkal több közúti ellenőrzést hajtottak végre a fináncok, ami mögött a gabonaszállítmányok vizsgálata állt, nevezetesen a papíron történő export valóban elhagyta-e az országot.
Balázs Zsolt őrnagy, a NAV Észak-magyarországi Regionális Bűnügyi Igazgatósága igazgatója bejelentette, hogy az elmúlt évben dinamikusan növekedett a pénzügyi nyomozások intenzitása régiónkban, aminek következtében 58 százalékkal nőtt az elrendelt nyomozások száma, a lezárt ügyeké pedig 42 százalékkal emelkedett. Első helyen a számvitel rendjének a megsértése áll, adócsalás, járulékelkerülés… Szemléletváltás is történt, aminek következtében megtízszereződött a vagyonbiztosítás! Nem kullogni akarnak a bűn után, hanem lehetőség szerint megelőzni.
Cs.L.
fotó: Mocsári László