Az eredeti tervek szerint egy nappal korábban, február 29-én rendezték volna az ankétot, ám a Magyarország–Bulgária barátságos labdarúgó-mérkőzés miatt végül csütörtökre esett a választás. Ez csak a hokit és a focit egyaránt kedvelőket zavarhatja meg, fél héttől ugyanis a Dab.Docler 2 csapatát fogadja a Miskolci Jegesmedvék a jégkorong Magyar kupa elődöntőjében.
Akik viszont a közönségtalálkozót választják, a Szinvapark bevásárlóközpont második emeletén, az éttermi részen gyülekezhetnek, a hat órakor kezdődő rendezvény helyszínén. A DVTK részéről a klubvezetés és a szakmai stáb képviselője várja a szurkolók kérdéseit, valamint bemutatkoznak a piros-fehérek új, téli igazolásai is (Bernardo Frizoni, Vági András, Youssef Sekour, Fernando Fernández). A program a hangulatfelelős Hollósy András vezetésével indul a nyárihoz hasonlóan beszélgetés formájában, majd ezt követően tehetik fel a szurkolók kérdéseiket.
Az ankéton lehetőség lesz dedikálásra, közös fénykép készítésére is, emellett a klub fotósa kérésre profi fotót készít az adott kedvenccel, majd a helyszínen térítés ellenében 13x18-as, vagy A/4-es méretben kinyomtatott felvételt azonnal alá is lehet íratni.
Legutóbb július 8-án rendeztek ankétot a Miskolc Plazaban, akkor George Menougong, José Luque, Francisco Gallardo, Farkas Balázs, I’Imam Seydi, Körmöndi Zoltán marketingigazgató és Benczés Miklós vezetőedző válaszolt a drukkerek kérdéseire.
S. P.
fotó: Mocsári László (archív)