Ugrás a tartalomra

Indul a MiskolcpONt, az új kedvezménykártya!

Létrehozva
Március elsejétől lehet igényelni Miskolcon, de nem csak a miskolciaknak az új, komplex kedvezményrendszert nyújtó kártyát. A kedvezmények az MVK bérletek esetében már a márciusi szelvényekre is élnek, az igénylést követően – tájékoztatta a minap.hu-t Pásztor Imre, a Miskolc Holding Zrt. kommunikációs vezetője.
A közlemény szerint a miskolciak mellett a Miskolci Kistérségi Társulás 38 településén élők is kedvezményesen vásárolhatnak majd és a térségben működő helyi vállalkozások megmaradását, gazdasági megerősödését is szolgálja a kártyarendszer. A MiskolcpONt kedvezménykártya közvetlen kedvezményt és pontgyűjtéssel, majd a pontok beváltásával további kedvezményt ad a kártyatulajdonosoknak. A kártyát március elsejétől lehet igényelni az MVK jegy- és bérletpénztáraiban.

Már a márciusi bérlet is!


A korábbi hírekkel ellentétben, már azok is megkapják a 10 százalékos kedvezményt a márciusi MVK bérletük árából, akik regisztrálnak a MiskolcpONt kedvezményrendszerben (megrendelik a kártyát) és az igénylőlappal együtt, annak éves díját kifizetve (1500 Ft.) veszik meg azt a bérletpénztárban. Mindehhez a kártya éves díjának befizetését igazoló szelvényt szükséges bemutatni a vásárláskor.

Mint a közlemény elmondta, áprilistól azonban már csak kártyára jár kedvezmény, – többek között – az MVK Zrt. bérleteire is. Így fontos, hogy akik igénybe szeretnék venni a MiskolcpONt kártya által nyújtott kedvezményeket, azok minél hamarabb adják le igénylésüket az MVK jegy- és bérletpénztárakban.

Három héten belül

Az igényléstől számított három hét múlva megérkezik a kártya, amely további közvetlen kedvezményeket is nyújt, például 30 százalékos kedvezményt a Barlangfürdőbe való belépéskor. A város a Miskolc Holding Zrt. bizonyos tagvállalatain és az önkormányzat intézményein keresztül tehát közvetlen kedvezményekkel támogatja a lakosságot.

Ezen felül további cégek, helyi kis- és középvállalkozások az igénybe vett szolgáltatások, vásárlások után április közepétől már pontfeltöltéssel is jutalmazzák a vásárlókat. A pontokat a szerződött boltokban, üzletekben lehet majd gyűjteni, és a pont értékének megfelelően, július 1-jétől levásárolni. Pontbeváltáskor 1 pont 1 forintot ér.

Március 1-jétől a MiskolcpOnt-ról bővebb tájékoztatást kaphatnak az érdeklődők a www.miskolc.hu oldalán.

minap.hu