Ez a felcsillanó remény nem más, mint a március 1-jével induló közmunkaprogram. Gúr Nándor, aki egyben az Országgyűlés foglalkoztatási bizottságának az elnöke elmondta, hogy a közfoglalkoztatottak többsége a hátrányos helyzetű régiókban él. Ezért is lenne fontos, hogy ne 47 ezer forintot kapjanak, ami szavaival élve arcpirítóan kevés, hanem többet. Számítása szerint 2010 előtt a közfoglalkoztatottak nettója is magasabb volt ettől az összegtől…
Ezt követően megyénk foglalkoztatási helyzetére tért át Gúr Nándor. Számításai szerint a közfoglalkoztatási program 10-11 ezer embernek biztosít majd munkalehetőséget. Ezt annak függvényében kell megítélni, hogy decemberben 66 ezer munkanélkülit tartottak nyilván. A felének maximum 8 általános a végzettsége, akik a közfoglalkoztatáson kívül nem nagyon találnak helyet, mivel a versenyszféra semmilyen igényt nem mutat. Felhívta a figyelmet a pályakezdő munkanélküliek nagy számára is.
Ezt követően a kormány tevékenységét kritizálva hiányolta az új munkahelyeket, a közbiztonság javítását és a radikális adócsökkentést. – Északkelet-Magyarországon több tízezerrel kevesebb a foglalkoztatott, pedig nem zuhantak össze nagy konglomerátumok, mint a kohászat, vagy a bányászat – vont mérleget Gúr Nándor.
Cs.L.