Ugrás a tartalomra

Négyen vetélkednek a Zrínyiben

Létrehozva
Miskolcon, a Zrínyi Ilona Gimnázium tornacsarnokában rendezik meg a kézilabda diákolimpia V korcsoportos leány csapatok részére a megyei döntőt. Az eseményen eldől, melyik iskola együttese szerzi meg a megyei bajnoki címet. A rendezvény fölött a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport Tanács bábáskodik.
A tornára március 6-án, kedden délelőtt 9 órától kerül sor. A versenybíróság elnöki tisztét Solymosi Tamás kézilabda szakág vezető tölti majd be. Az első helyezett együttes bekerül az országos elődöntőbe. A szervezők keresztjátékos rendszerben bonyolítják le a tornát. A játékidő 2x20 perc, 5 perces szünettel.

A csapatokban 12 játékos szerepeltethető, az a 12, akiket az első mérkőzés jegyzőkönyvébe írtak. Az igazolásokat a mérkőzések kezdete előtt 30 perccel ellenőrzik. Ehhez szükséges a diákigazolvány, az Internetes nevezési lap, orvosi igazolással és igazgatói aláírással, valamint személyi igazolvány vagy érvényes útlevél. A technikai értekezletet a megyei döntő kezdete előtt 15 perccel, háromnegyed kilenckor tartják. Játékvezetőket a Megyei Kézilabda Szövetség küld.

A tornán a következő együttesek vesznek részt. A csoport: Szalézi Szent Ferenc Gimnázium Kazincbarcika, Zrínyi Ilona Gimnázium Miskolc. B csoport: Herman Ottó Gimnázium Miskolc, Lévay József Református Gimnázium Miskolc.

Kilenc órától rendezik meg a Zrínyi Miskolc – Herman Miskolc, majd 10 órától a Szalézi Kazincbarcika – Lévay Miskolc összecsapást. A harmadik helyért 11 óra 15 perctől a két vesztes mérkőzik meg, majd a két korábbi győztes vívja a döntőt. Ez az összecsapás 12 óra 30 perckor kezdődik. Az eredményhirdetést várhatóan fél kettő körül tartják.

Doros L.