Ugrás a tartalomra

Ráhajtottak a külföldi rendszámokra

Létrehozva
Lejárt a türelem, szerdától akció indult a regisztrációs adót elkerülő, külföldi rendszámos autót használók ellen. Aki nem tudja bizonyítani, hogy jogosan használja a külföldi rendszámot, az 800 ezer forint közigazgatási bírságra számíthat és még ehhez jön a regisztrációs adó!
Országos jelenség, és Miskolc belvárosában is megfigyelhető a népszerűbb szórakozóhelyek környékén és a forgalmas helyeken, hogy a felső közép és prémium kategóriás személygépkocsik, terepjárók jelentős része külföldi rendszámmal rendelkezik. Sajnos nem ilyen sok jómódú turista költi nálunk a pénzét, hanem jelentős része valójában magyar állampolgárok tulajdonában van, akik így akarják elkerülni a regisztrációs adót, EU-n kívüli járművek esetében pedig még a vámot is, amit például az amerikai kocsik után fizetni kell(ene)…

Az elmúlt évben a visszaélések elleni fellépésként törvényt hozott az Országgyűlés (a regisztrációs adót 40 százalékkal csökkentették, a megszegők viszont komoly szankciókra számíthatnak). Lejárt a türelmi idő, már szerdán akcióba léptek a fináncok.
– Tele vagyunk külföldi, főleg szlovák rendszámos autókkal, ami mögött a regisztrációs adó elkerülése vélelmezhető. Az új jogszabály kimondta, hogy aki tavaly rendezte a problémát az 50 százalékos kedvezményt kapott. Ezen kívül két hónapos türelmi időt is biztosítottunk, de március elsejétől akciót indítunk az intézkedések végrehajtásának az ellenőrzésére. Fő szabályként kimondhatjuk, hogy aki magyar lakhelyjel rendelkezik csak magyar rendszámos autót vezethet. Kivéve, ha életvitelszerűen külföldön tartózkodik, illetve ha itt él, akkor egy napnál tovább nem használhatja a külföldi rendszámot, harmadik kivétel, ha már regisztrált – foglalta össze a szigorítás lényegét Szabó Zsolt dandártábornok, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-magyarországi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóság főigazgatója.

– Ezt követően megfordul a bizonyítási kötelezettség, vagyis amennyiben a NAV vagy a rendőrség ellenőrzés alá vonja a külföldi rendszámos gépjárművet, akkor az autósnak kell tudni igazolnia a tiltás alóli mentességét. Amennyiben valakiről bebizonyosodik, hogy visszaélt a külföldi rendszámmal akkor 800 ezer forint közigazgatási bírságra számíthat és a regisztrációs adót is ki kell fizetnie. A külföldi bérlés feltételi is szigorodtak, ebben az esetben is megfelelő papírokkal kell igazolnia a magyarországi használat jogosultságát. Kevés a kibúvási lehetőség! – értékelt a tábornok.

Az ellenőrzés menetével kapcsolatos érdeklődésünkre Szabó Zsolt elmondta, hogy a rendőrséggel közösen fogják végrehajtani az ellenőrzéseket, amely helyét kockázatelemzés alapján választják ki, beleértve a népszerű éjszakai szórakozóhelyek környékét is.
– Ha nem tudja igazolni a külföldi rendszám használatának a jogosságát és úgy tűnik szabálysértést követett el az autós akkor lekerül a rendszám és felhívjuk a figyelmét, hogy nem lehet közlekedni vele – válaszolt Szabó Zsolt.

Információnk szerint egyébként a fináncok már szerdán elkezdték a külföldi rendszámos autók ellenőrzését Miskolcon és térségében is, több helyen. A felvételünkön látható szlovák rendszámos Range Rover vezetője is jó esélyjel számíthat arra, hogy belefut az ellenőrzésbe, ráadásul az se válik hátrányára, ha szabályosan parkol legközelebb.

Cs.L.