Pakusza Zoltán a rendezvényen emlékeztetett rá, hogy Csöbör Katalin egy, a kommunizmus áldozatainak emlékére szervezett rendezvényen, a napokban azt mondta: addig kell harcolni, amíg az Európai Parlamentből is ki lesznek tiltva a kommunista pártok. Mint a politikus fogalmazott, a képviselő asszony e szerint "csak az EP-ből tiltaná ki a kommunistákat, a magyar Parlamentből nem", az Országházban ugyanis, valamennyi miskolci fideszes képviselővel együtt, többször nemmel szavazott a kommunista múlt feltárására irányuló javaslatokra. Legutóbb az ügynöklista nyilvánosságra hozatalára mondtak nemet. Jakab Péter, a Jobbik miskolci alelnöke erre reagálva elmondta, a nemzeti radikális
minap.hu