Ugrás a tartalomra

Kulturális kavalkád – Miskolc az Utazás Kiállításon

Létrehozva
Miskolc is bemutatkozott az idei budapesti Utazás Kiállításon, melynek első napján, csütörtökön a Magyar Turizmus Zrt. Észak-magyarországi Marketing Igazgatósága rendezett sajtótájékoztatót. Itt a júniusi kulturális kavalkádra invitálták az érdeklődőket, melynek a Borsodi Fonó mellett része az Operafesztivál és a nemzeti összetartozás napja is.
miskolcon_borito_120301.jpgA sajtótájékoztatón a Miskolci Turisztikai Kft. ügyvezetője, Czinkné Sztán Anikó és a polgármesteri hivatal kulturális, idegenforgalmi és városmarketing osztályának vezetője, Kákóczki András mutatta be Miskolcot a sajtó képviselőinek. Az ország legnagyobb turisztikai bemutatójának és vásárának első napján az osztályvezető miskolci kulturális kavalkádra invitálta az érdeklődőket, júniusban – ekkor rendezik meg a Borsodi Fonót, a nemzeti összetartozás napját, és az Operafesztivált is.

– A Borsodi Fonót mindenképpen ki kell emelnem ebből a sorból, hiszen a népzenei folk világában az egyik legnagyobb hagyományra visszatekintő rendezvény, idősebb, mint a Kaláka fesztivál – mondta az osztályvezető, akit telefonon sikerült utolérnünk.
Június 1-3. között rendezik majd meg a Diósgyőri várban és a Széchenyi utcán, olyan nagy fellépőkkel, mint a Csík zenekar vagy a Ghymes, de idén egy kicsit nyitnak más zenei műfajok felé is, hiszen meghívták a fesztiválra a Quimby együttest is.
Június 4-én aztán a nemzeti összetartozás ünnepe lesz a városban, amelyben Gömör, gömörország lesz Miskolc vendége. Nincs azonban megállás, hiszen 7-én már az Operafesztivál programjai kezdődnek meg a városban. Mint az osztályvezető elmondta, azon dolgoznak, hogy ezt a 4-e és 7-e közötti időpontot is megtöltsék mind gasztronómiai, mind kulturális programokkal.

– Így elmondhatnánk, hogy a népzenétől, a folklórtól körülbelül 10 nap alatt eljutottunk egészen a komolyzenéig, az operáig. Ez mindenképpen egy újdonság lenne a város idegenforgalmi és kulturális életében – hangsúlyozta.
A budapesti Utazás Kiállításon való bemutatkozás kapcsán az osztályvezető elmondta, nagyon fontos ez Miskolcnak, hiszen a szakmai nap után a következő két nap nyitott lesz az érdeklődők előtt is, azaz bárki megtekintheti.

miskolcon_varfeszt_120301.jpg

– Ez egy reprezentatív, nagyon-nagy presztízsértékű kiállítás, így óriási lehetőség, hogy az imént felsorolt kulturális programjainkat, és az elkövetkező évek fejlesztéseit, gondolok itt a Diósgyőri vár újjáépítésére, vagy a Science múzeumra, be tudjuk mutatni a nagyközönségnek – mondta Kákóczki András.

Hozzátette, itt közvetlenül találkozhatnak a turizmusban érdekelt, országon belüli és országhatárainkon túli kollégákkal, valamint közvetlenül azokkal az emberekkel, akik szeretnek barangolni az országban, és érdeklődnek Miskolc iránt is.

Lénárt V.-Kujan I.