A korábbinál első látásra zsúfoltabb villamos, gyér forgalmú villanyrendőr, zsúfolt megállók a Centrumnál – így nézett ki csütörtökön a reggeli órákban a belváros. A változás oka egyszerű: az új közlekedési rendben az egyetemi járatok már nem a Villanyrendőrt, helyette a Centrumnál állnak meg. Márpedig reggel az Egyetemvárosi járatok jelentős forgalmat bonyolítanak le.
Képben voltak
A tapasztalatok azt mutatják, hogy az utasok tájékozódtak az őket érintő változásokkal kapcsolatban, sokan kérték a kiegészítő menetrendeket a jegy-és bérletpénztárakban. Hasonlót tapasztalatok a minap.hu munkatársai is, az emberek nagy része már tudta, hogy mely városrészt, milyen busszal érik el. A villanyrendőrnél például egy idős hölgy elmondta, Diósgyőrből jár be, és fájlalja, az 1-es, 1A-s buszok átalakítását, megritkítását, eddig mindig azt használta. Mint mondta, most az egyik hipermarketbe megy, azt a járatot nem „bántották” és tulajdonképpen a villamos is megfelel neki, csak még szokatlan.
– De majd megszokjuk a villamost is – tette hozzá.
Más volt a helyzet a Centrumnál, ahol az egyik mobilszolgáltató üzlete előtt kialakított, megállóban, fürtökben lógtak az emberek – többnyire egyetemisták. Az általunk megkérdezettek ugyan képben voltak azzal, hogy hol, merre juthatnak el az egyetemre, ugyanakkor egyáltalán nem örültek a járatok sűrűségének (ritkaságának), és nem értettek azt sem, miért kellett a buszokat a Villanyrendőrtől elterelni.
– Szerintem a jövőben a 2-es busszal fogok járni, azon talán nem lesz ekkora tömeg, ilyen kevés 12-es buszon ennyi ember szerintem nem fog elférni. Sem a 22-esen. – mondta egy másodéves gépészhallgató. És valóban, ott jártunkkor mindkét nevezett régi-új egyetemi járat hagyott ott embereket.
Az MVK Zrt. munkatársai a reggeli csúcsidőszakban a változásokban érintett, forgalmasabb autóbusz- és villamosmegállókban figyelték a forgalmat, a járatok kihasználtságát és azt, hogy előfordulnak-e utaslemaradások.

Többen a villamoson, korrigálják az 1A busz útvonalát
Az MVK tapasztalatai szerint már az első reggelen érezhetően nagyobb volt a villamosok kihasználtsága, többen választották a környezetbarát villamosokat a szokásosnál. Egy villamos meghibásodott negyed nyolc után, így a következő járat zsúfoltan közlekedett, és előfordultak utaslemaradások is. Ezért egy rásegítő 1-es autóbuszt kellett beállítani, ezzel megszűnt a zsúfoltság. A villamosok átlagosan 70-80 százalékos kihasználtsággal közlekedtek a reggeli csúcsban.
A cég közleménye szerint az 1-es buszcsalád esetében az 1-es autóbuszok átlag 80-90 százalékos kihasználtsággal közlekedtek, az 1A-s járatokat viszont kevesebben választották jellemzően az egész vonalon.
A csütörtök reggeli tapasztalatok alapján holnaptól a belváros irányú Diósgyőri Gimnázium 1-es autóbusz megállóhelye is átkerül az 1A-s autóbuszok felszállóhelyéhez a Diósgyőri Gimnázium villamospótló megállóhelyre. A megállóhely áthelyezése révén az 1-es és 1A-s autóbuszok, valamint a villamosok megállóhelye egymás mellé kerül – mondta Csontos Ágnes, az MVK Zrt. PR-főmunkatársa.
Egyetem: csak csúcsidőszakban túlterhelt
Az egyetemi járatok – folytatja a közlemény – negyed és háromnegyed nyolc között 80-100 százalékos kihasználtsággal közlekedtek, előtte és utána a kihasználtság nem érte el az 50 százalékot. A Tiszai pályaudvarról induló két 22-es járat (7:18-kor és 7:28-kor), mely kifejezetten az egyetemisták Tiszai pályaudvarról átszállás nélküli eljutását biztosítja az egyetemre, a Tiszai pályaudvar és a Centrum között nagyon alacsony kihasználtságot mutatott, mindössze 2-3 fő vette igénybe. A többi autóbuszjárat a megszokott kihasználtsággal, fennakadás nélkül közlekedett, a forgalom figyelése még tovább folytatódik, a tapasztalatokat folyamatosan értékelik.

A VEKE elhatárolódik
Közleményben tiltakozott a Miskolc közlekedési hálózatának átszervezése miatt a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) miskolci csoportja. Mint írták, az átszervezés a miskolciakat rendkívül hátrányosan érinti, és az MVK kommunikációjával ellentétben ez nem az utazási igények és a szállítási teljesítmény összehangolása, hanem járatritkítás, mégpedig – szerintük – bizonyos vonalakon 50 százalékos.
A gazdaságosabb üzemeltetés szükségességét megértik, de a megoldást, nem az MVK Zrt. által létrehozott rendszerben látják – áll a közleményben. Emlékeztetnek, tavaly eljuttattak egy részletes tanulmányt Miskolc közlekedési hálózatának átszervezéséről, és a tavalyi nyári, illetve őszi menetrend módosítások ennek szellemében is történtek. Azonban a most elstartolt javaslatban mindössze négy elemet vettek át – az 1A-s buszok Tiszai pályaudvari végállomását, a komlóstetői járatok új útvonalát, a 21-es új útvonalát, és a villamosok és a 35-ös busz szombati és vasárnapi menetrendjét -, ennek pedig következménye szerintük utasvesztés, és növekvő veszteség lesz, éppúgy, mint 2007-ben. A VEKE emlékeztet, az ő javaslatukkal hasonló nagyságrendű megtakarítást lehetett volna elérni, és mielőbbi szemléletváltást sürgetnek az MVK Zrt.-nél.
Az ügyben megkerestük Braun Csabát, az MVK Zrt. marketingosztály-vezetőjét is, aki azonban nem kívánta kommentálni a közleményt.
Tajthy Ákos