A feltételezett elkövető ezúttal be sem jutott a takarékszövetkezetbe. Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: információik szerint a reggeli órákban egy símaszkot, napszemüveget viselő férfi próbált meg bemenni a pénzintézet akkor még zárt ajtaján. Az alkalmazottak azonban, látva a „felszerelését", valószínűleg a korábbi tapasztalatok okán, nem engedték be, hanem értesítették a rendőrséget. A férfi néhányszor megrángatta az ajtót, majd elment a helyszínről. - Jelenleg vizsgálat, tanúkihallgatás folyik, egyebek mellett abban az irányban is nyomoznak, lehet-e összefüggés a mai eset, és a korábbi rablás között.

Mint ismeretes, december 13-ai esettel kapcsolatban a rendőrség nyomravezetői díjat is kitűzött, az elkövető azóta sem lett meg. Akkor robbanószerkezettel fenyegette meg az alkalmazottakat az elkövető, akik a kasszában lévő pénzt reklámszatyorba tették, ezzel a tettes gyalog elmenekült. Senki nem sérült meg.
Sz. S.