Ugrás a tartalomra

Feljelentés hűtlen kezelés miatt

Létrehozva
Feljelentést tett az ügyészségen péntek délelőtt Földesi Norbert, a miskolci közgyűlés szocialista frakciójának vezetője.
Mint elmondta, arra számítottak, hogy a decemberi, Miskolc Holdingnál történt jutalom kifizetéseknek lesz következménye, ám nem így történt. Az MSZP szerint, mivel közpénzzel gazdálkodtak nem megfelelően a holding vezetői, amikor maguknak adtak jutalmat, így ez a kifizetés megvalósítja a hűtlen kezelés bűntettét. Tekintettel az összeg nagyságára, Földesi Norbert szerint a nagy vagyoni hátrányt okozó minősítés is megállja a helyét, így ez ügyben tett feljelentést. Az ügyészségtől azt is kérik, hogy vizsgálja meg a premizálás rendszerét, miként fordulhatott elő, hogy a vesztességgel záró cégben a szabályozások ellenére is jutalmakat fizettek ki.

foldesi_ugyeszseg_120302_hi.jpg

Közben továbbra is azt várják a polgármestertől, hogy a felelősöket távolítsa el az állásukból. Mint a frakcióvezető hozzátette: nem látják továbbra sem azt a kiemelkedő munkát, ami miatt megérdemelték volna a milliós jutalmakat a holding vezetői.

H. I.