Ugrás a tartalomra

Közös ünnepség a polgári védelem világnapján

Létrehozva
Március 1-jén, a polgári védelem világnapján közösen ünnepelt Hejcén a B.-A.-Z. Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a miskolci önkormányzattal, és a CivPro nemzetközi projekt más partnereivel.
Miskolci önkormányzata a lakosság biztonságának növelése érdekében csatlakozott a Katasztrófák Megelőzésének Regionális Stratégiái (CivPro) uniós projekthez. A hazai és külföldi partnerek részére szervezett konferencia-sorozat részeként csütörtökön, a polgári védelem világnapja alkalmából Hejcén tartottak közös ünnepséget.

hejce2_0301.jpg

– A rendezvényre meghívást kapott a B.-A.- Z. Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság is, a felkérésnek örömmel tettünk eleget – nyilatkozta Rinyu Zsuzsanna megyei katasztrófavédelmi szóvivő.

A helyszínválasztás nem volt véletlen - 2006. január 19-én a település mellett zuhant le a szlovák légierő repülőgépe, fedélzetén Koszovóból hazatérő szlovák békefenntartó katonákkal.

hejce_0301.jpg

– A projekt miskolci, kassai partnerei és az igazgatóság képviselői - akik közül többen részt vettek a 42 emberéletet követelő baleset mentési munkálataiban - Hejcén nem csak a világnapról, hanem a tragédiáról is megemlékeztek – mondta el Rinyu Zsuzsanna.

Mint a szóvivő tájékoztatásából megtudtuk, a közös ünnepségen jelen volt Richard Ra¹i kassai főpolgármester, és Pfliegler Péter miskolci alpolgármester is, akik beszédjükben utaltak Kassa és Miskolc közös történelmi múltjára, az ebből is eredő, jó a kapcsolatokra, a katasztrófa-megelőzés területén is megnyilvánuló együttműködésre. Pfliegler Péter említést tett az elmúlt években Miskolcot ért természeti katasztrófákról is, elismerően szólva a polgári védelem és katasztrófavédelem területén dolgozók áldozatos munkájáról.

hejce1_0301.jpg

Lipták Attila megyei katasztrófavédelmi igazgató a magyar polgári védelem első 77 esztendejének fontosabb állomásait idézte fel, Kovács Sándor, az Encsi Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője pedig egyebek mellett a hat évvel ezelőtti, mentési munkálatokról szólt.
Az ünnepség végén a résztvevők koszorúkat helyeztek el a községben található emlékműnél, az áldozatok emlékére.

Sz. S.
Fotó: B.-A.-Z. Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság