– Az ecset és a vászon sok fontosat közöl, a képek hangulata ugyanis másokban lecsapódik, és új érzést vált ki – mondta a kiállítás megnyitóján Törő Irén festőművész, majd megköszönte a Herman Ottó Gimnázium igazgatójának, Mattyasovszkyné Lipták Évának, hogy újra helyet kaptak képei az iskola dísztermében.

Ezúttal jubileumi kiállításról is beszélhetünk, hiszen a művész idén ünnepli 60. születésnapját. Pazár Éva grafikusművész, művésztanár köszöntő beszédében hihetetlennek nevezte ezt a számot, majd hozzátette, sem az alkotó, sem a művei nem igazolják ezt a kerek évfordulót.
– Képei továbbra is frissek, erőteljesek és dinamikusak, magukban hordozzák a jellegzetesen Törős képszerkesztést és mondanivalót – mondott kritikát a grafikusművész.
Nem életmű-kiállításról van tehát szó, hanem a művész utóbbi 3-4 évének terméséről, mintegy 35 képről, melyet március 14-éig, minden hétköznap délelőtt 9 és délután 5 óra között tekinthetnek meg az érdeklődők a gimnázium dísztermében. Másfél évvel ezelőtt pont itt búcsúzott az aktív pedagógiai pályától gyűjteményes kiállításával Törő Irén.

– Vagy a hangulat hozza elő az emlékeimből a képeket, vagy fordítva, látok valamit akár séta közben is, és annak hangulata ihlet meg – mesélt a művész az alkotási folyamatról, egyedi technikai megoldásait azonban titokban tartja. Azt azonban elmondta, hogy az érzelmi dolgok dominálnak nála, így rendkívül gazdag hangulat- és érzelemvilágú képek szerepelnek a mostani kiállítás művei között is.
A gimnázium igazgatójától megtudtuk, hogy a hagyományokhoz híven a művész tanítványai idén áprilisban is nagyszabású kiállításon mutatják meg képeiket. Hiába búcsúzott tehát Törő Irén a katedrától, tanítványait nem hagyta magára. Mikor jövőbeli terveiről kérdeztük, csak rámutatott egy finompasztell képre, mely színeiben kirítt a többi közül, majd megjegyezte, a képnek talán még lesz folytatása. Mert ugye a magány érzését sem csak ősszel lehet megfesteni.
Kujan I.
Fotó: Mocsári L.