Ugrás a tartalomra

Öngyilkos lett a klubigazgató

Létrehozva
Negyvenhét évesen öngyilkosságot követett el Kutasi Róbert, a labdarúgó NB II-ben szereplő REAC igazgatója csütörtökön - közölte honlapján a klub péntek reggel.
– A REAC elnöksége mély fájdalommal tudatja azt az iszonyatos hírt, mely egyben számunkra felfoghatatlan is, klubunk igazgatója, Kutasi Róbert 2012. március 1-én az értelmetlen halált választotta! Az űr, melyet maga után hagyott, soha nem pótolható – áll az egyesület közleményében. Kutasi Róbertet a klub saját hallottjának tekinti.
    
A másodosztályú klub az elmúlt napokban azzal került a figyelem középpontjába, hogy kedden – nyolc mérkőzés manipulálásának gyanúja miatt – a Központi Nyomozó Főügyészség őrizetbe vette és kihallgatta az egyesület hat jelenlegi és volt futballistáját, akik csütörtökön előzetes letartóztatásba kerültek.
    
– Vége az életemnek. Amiért harcoltam, mind semmivé vált, abban a klubban gyűrt maga alá a mocsok, amelyért dolgoztam, azok az emberek tettek tönkre, akikben megbíztam. Csúzlival lövöldöztem az aknavetőkre, s belátom, vereséget szenvedtem – olvasható Kutasi Róbert csütörtöki nyilatkozata a Nemzeti Sport pénteki számában.
    
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) honlapja megemlékezésében arról írt, hogy Kutasi - aki az NB II-es bizottság elnöke volt – a kilencvenes évek elejétől egészen haláláig sportújságíróként is dolgozott, s az utóbbi tizenegy évben klubigazgatóként vezette a REAC csapatát.
    
Sportvezetői karrierje során betöltötte a sajtófőnöki posztot az MLSZ-nél, és a szövetség elnökségi tagja is volt, 2010-ben jelentős szerepet vállalt a jelenlegi elnökség felállásában. A közlemény szerint a Magyar Labdarúgó Szövetség megrendülten és mély fájdalommal búcsúzik Kutasi Róberttől.

MTI