A tiltakozók a pozsonyi elnöki palota előtti Hodza téren gyűltek össze. A nagyrészt fiatalokból álló tömeg előtt felszólalók többek közt "svájci típusú" közvetlen demokráciát, a népszavazás kiírásához szükséges aláírások számának a csökkentését követelték.
A szervezők után a tömegből a pódiumra lépő szónokok fejtették ki - főként az ország helyzetét és a politikai élet korrumpáltságát hirdető - véleményüket. Többen kétségbe vonták a Szlovákiában március 10-ére kiírt előre hozott parlamenti választások demokratikus mivoltát, de akadt, aki az "egész rendszer" leváltását követelte, és akadt olyan felszólaló is, aki azt kérdezte a tömegtől, vajon melyik parlamenti választás hozott változást az 1989-es rendszerváltás óta.
A tüntetés atrocitások nélkül, nem sokkal hat óra előtt, a szlovák himnusz eléneklésével ért véget. A következő Gorilla-tüntetést március 9-re, azaz a parlamenti választások előtti péntekre Pozsonyba hirdették meg a szervezők.
MTI