A portál híradása szerint vérbeli rangadóval indul a Premier League huszonhetedik fordulója, a friss Ligakupa-győztes Liverpool az Arsenalt fogadja. A házigazda Vörösök sokáig emlékezetes döntőben büntetőkkel győzték le a másodosztályú Cardiff együttesét, míg az Arsenal nemkülönben nagy meccsen 2-0-s hátrányból fordítva 5-2-re gázolták le gyűlölt vetélytársukat, a Tottenhamet. Bár Robin van Persie ezúttal is megrúgta a maga gólját, a találkozó hőse ezúttal Theo Walcott volt, aki 3-2-nél három perc alatt két gólt szerezve döntötte el az Ágyúsok javára az összecsapást. Az eredmény ismeretében aligha lehet kétséges, hogy Arséne Wenger követi majd a „győztes csapaton ne változtass!” elvét, bár Thomas Vermaelen és Tomás Rosicky kisebb sérülést szedett össze a Sarkantyúsok ellen. Az ellenoldalon Glen Johnson és Steven Gerrard játéka kérdéses, a dán középhátvéd, Daniel Agger pedig egészen biztosan nem állhat Kenny Dalglish rendelkezésére, a skandináv futballistát minden bizonnyal Jamie Carragher helyettesíti majd. Az őszi, Emirates-beli találkozón a Pool 2-0-ra nyert, ám azóta mind a Mersey-n, mind a Temzén sok víz lefolyt, s mosta fővárosiak állnak jobban a BL-selejtezőért folytatott versenyfutásban – hat ponttal előzik meg vetélytársukat.
Válogatott kapusunkra, Bogdán Ádámra újabb nagy feladat vár a Bolton hálója előtt, a Wanderers a Chelsea elleni 3-0-s londoni vereség után ugyanis a Manchester Cityhez utazik. Ádám a hét közben Bulgária elleni remeklésével is igazolta, hogy mind klubcsapatában, mind a válogatottban a kezdőben a helye, és bár tapasztalt finn vetélytársa, Jääskeläinen felgyógyult sérüléséből, úgy tűnik első számú kapussá vált a liga tizenkilencedik helyezettjénél. Most is minden tudására szüksége lesz, hiszen a Citynél senki sem szerzett eddig több gólt a szezonban, Agüeróék eddig hatvanhétszer találtak az ellenfelek hálójába. A másik manchesteri csapatnál persze nem lennének boldogtalanok, ha Bogdán megőrizné kapuját a góltól, ám ez nem túl valószínű, hiszen az égszínkékek eddig hibátlanok saját stadionjukban. Ráadásul a hazaiaknál mindenki egészséges, így Roberto Mancini a legjobb összeállításában küldheti pályára az együttest.
Bogdánnal egy időben a liga másik magyarja, a bolgárok ellen kifejezetten agilisan és ügyesen játszó Buzsáky Ákos is pályára léphet a QPR színeiben az Everton ellen. Akárcsak a Boltont, az újoncot is a kiesés réme fenyegeti, és az Evertont nem egyszerű legyőzni. A stolverkosok meglehetősen pihentek is lesznek, hiszen a múlt hétvégén a Pool Ligakupa-döntője miatt nem kellett pályára lépniük. A legutóbbi bajnokijukon pedig a Chelsea-t verték, így formájukra sem lehet panasz. Buzsáky mindössze hét percet kapott a Parkcsőszök Fulham ellen 1-0-ra elvesztett hazai meccsén. A dinamikus liverpooliak a Loftus Roadon is esélyesebbek, ám ha Mark Hughes legényei jövőre is első osztályú mérkőzéseket szeretnének játszani, nincs mese, nyerniük kell.
A Chelsea a Bolton elporolása után a Sunderlandet 4-0-ra verő West Brom otthonába látogat. Bár Geráék csak tizenharmadikak, nem rettegnek különösebben, hiszen tizenegy pontra vannak a kiesőzónától, ami biztonságos távolságnak tűnik. Ráadásul utolsó két meccsükön kilenc gólt rámoltak be aktuális ellenfelüknek, míg mindössze egyet kaptak. A meglehetősen ingadozó formát mutató londoniak tehát egyáltalán nem mehetnek biztosra Birminghamben. Bár Daniel Sturridge kisebb sérüléssel bajlódik, szombatra valószínűleg rendben lesz, így Fernando Torresszel párban rohamozhatja Foster kapuját. Fülöp Márton ezúttal is a cserepadon kaphat helyet.
Akárcsak a nyitómeccs, a forduló záró találkozója is rangadó lesz, az Emiratesben tönkrevert Tottenham a címvédő Manchester Unitedet fogadja. A Spurs az Arsenal elleni zakóval gyakorlatilag kiszállt a bajnoki címért folytatott versenyfutásból, mindössze akkor maradhat halvány reménye a londoniaknak, ha legyőzik a Vörös Ördögöket. Az MU a két veterán, Giggs és Scholes góljaival nyert 2-1-re a Norwich ellen. A vasárnapi összecsapás fontosságát maga a United mestere, Sir Alex Freguson méltatta:
- A Tottenham elleni meccsek mindig rendkívül fontosak, mindig érdekes csatát hoz két nagy múltú klub találkozója. A Spurs stadionja klasszikus értelemben vett futballpálya, imádom, ha ott játszunk, és azt hiszem, a játékosok is. Igaz régi módi futballstadion, hasonló a birminghami Villa Parkhoz. A fű minősége remek, mindig is az volt, és a hangulat is kitűnő dicsérte az ellen otthonát a skót mester, majd a bajnoki versenyfutással foglalkozott. – Azt hiszem, minden játékosom tisztában van vele, milyen fontos ez a találkozó a bajnoki cím szempontjából. Az eddigi legfontosabb mérkőzésünk lesz. Remélem, behúzzuk, hogy mások mit játszanak, nem érdekel – jelentette ki a szakember. Sokat segíthet a bajnoknak, hogy Wayne Rooney pályára léphet Londonban…
A 27. forduló párosítása:
Szombat
13:45 Liverpool - Arsenal
16:00 Blackburn Rovers - Aston Villa
16:00 Manchester City - Bolton Wanderers
16:00 Queens Park Rangers - Everton
16:00 Stoke - Norwich
16:00 West Bromwich - Chelsea
16:00 Wigan - Swansea
Vasárnap
13:00 Newcastle United - Sunderland
15:05 Fulham - Wolverhampton
17:10 Tottenham - Manchester United