A bolgár és magyar himnuszt követően Valcsev Ivanov János a miskolci Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat elnöke nyitotta meg az ünnepséget. Az esemény elején külön köszöntötte a nemzetiségi önkormányzatok megjelent vezetőit, valamint Pfliegler Pétert, Miskolc alpolgármesterét, akinek jelenlétét kiemelt fontosságának tartotta, hiszen hosszú ideje nem képviselte senki Miskolc város önkormányzatát az ünnepségükön.

A megjelentek bolgár és magyar nyelven hallhattak beszédet a bolgár nép múltjáról. Mint elhangzott ez a legfontosabb nemzeti ünnepe a bolgároknak, Bulgária felszabadulását ünneplik ilyenkor (melynek egyébként idén éppen 134. évfordulóját ünnepelték).
– Ünnepünk alkalmából nem csak saját nemzetünk szabadságára emlékezünk, de hitünk szerint jelképe ez a nap minden környező nép szabadságküzdelmének, szabadságának – hangsúlyozta Valcsev Ivanov János.

Ezt követően Nikolaeva Marija népük tavaszköszöntő hagyományairól beszélt, Baba Marta napja Bulgáriában március 1-jén tartott tavaszköszöntő ünnep. Ezen a napon martenciát hordanak, melynek piros-fehér színei a tisztaságot és az egészséget jelképezik.
A megemlékezésen gyerekek szavaltak bolgár nyelven verseket. A kulturális műsort követően felszolgáltak néhány jellegzetes bolgár ételt is.
A hazánkban élő bolgár kisebbség tagjai büszkék arra, hogy Magyarországon, Miskolcon élnek, ám múltjukat nem feledve minden évben megemlékeznek arról a nagy jelentőségű eseményről, melyen hazájuk felszabadult az 500 éves megszállás alól.
Tajthy Á.
fotó: Juhász Á.

A megjelentek bolgár és magyar nyelven hallhattak beszédet a bolgár nép múltjáról. Mint elhangzott ez a legfontosabb nemzeti ünnepe a bolgároknak, Bulgária felszabadulását ünneplik ilyenkor (melynek egyébként idén éppen 134. évfordulóját ünnepelték).
– Ünnepünk alkalmából nem csak saját nemzetünk szabadságára emlékezünk, de hitünk szerint jelképe ez a nap minden környező nép szabadságküzdelmének, szabadságának – hangsúlyozta Valcsev Ivanov János.

Ezt követően Nikolaeva Marija népük tavaszköszöntő hagyományairól beszélt, Baba Marta napja Bulgáriában március 1-jén tartott tavaszköszöntő ünnep. Ezen a napon martenciát hordanak, melynek piros-fehér színei a tisztaságot és az egészséget jelképezik.
A megemlékezésen gyerekek szavaltak bolgár nyelven verseket. A kulturális műsort követően felszolgáltak néhány jellegzetes bolgár ételt is.A hazánkban élő bolgár kisebbség tagjai büszkék arra, hogy Magyarországon, Miskolcon élnek, ám múltjukat nem feledve minden évben megemlékeznek arról a nagy jelentőségű eseményről, melyen hazájuk felszabadult az 500 éves megszállás alól.
Tajthy Á.
fotó: Juhász Á.