Ugrás a tartalomra

A Hermanban csatáznak a fiúk

Létrehozva
Szerdán, Miskolcon rendezik meg a kézilabda diákolimpia amatőr VI korcsoportba tartozó fiú csapatok részére a megyei döntőt. A szervezők szeretnék eldönteni, hogy melyik együttes kerüljön a következő körbe. A rendező a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport Tanács.
A vetélkedésre március 7-én, szerdán délelőtt fél 11-től kerül sor. A mérkőzéseknek a Herman Ottó Gimnázium tornacsarnoka ad otthont. A versenybizottság elnöke Béres Csaba, a fiúkézilabdázás szakág vezetője. A megyei döntő győztes csapata bejut az országos döntőbe. A rendezők a megyei elődöntőkben kialakult sorrend alapján, keresztjátékos rendszerben bonyolítják le a vetélkedést. A játékidő 2x20 perc, 5 perc szünettel. A csapatok az előzetesen leadott és szövetség által igazolt 20 főből 12 fő játékost szerepeltethetnek. Azt a tizenkettőt, akiket az első mérkőzés jegyzőkönyvébe írtak.

Az igazolásokat a mérkőzések előtt 30 perccel ellenőrzik. Ehhez szükséges a diákigazolvány, az Internetes nevezési lap, orvosi igazolással és igazgatói aláírással, valamint személyi igazolvány vagy érvényes útlevél. A rendezés költségeit a Megyei Diáksport Tanács fedezi, minden egyéb költség a csapatokat terheli. Játékvezetőket a Megyei Kézilabda Szövetség küldi.

A megyei döntőben a következő csapatok vesznek részt: Szalézi Szent Ferenc Gimnázium Kazincbarcika, Földes Ferenc Gimnázium Miskolc, Herman Ottó Gimnázium Miskolc, Árpád Vezér Gimnázium Sárospatak.

A program a következőképpen alakul. 10 óra 30: Szalézi Kazincbarcika – Földes Miskolc. 11 óra 30: Herman Miskolc - ÁVG Sárospatak. 12 óra 30: a két vesztes a harmadik helyért. 13 óra 30: a két győztes az első helyért. 14 óra 30: eredményhirdetés.

D. L.