Ugrás a tartalomra

Kocsonyafesztivál – kedvezményekkel segített a város

Létrehozva
Egyre több „városi legenda” kering a kocsonyalegendára alapozott Kocsonyafesztivál körül. Az egyik ilyen, hogy elkerülhet Miskolcról egy másik városba. Mások szerint a város nem támogatja a rendezvényt, miközben „óriásit kaszál” rajta. Utánajártunk.
Az első kérdést – elmegy-e Miskolcról a fesztivál – könnyen tisztázhattuk… Nem áll szándékában elvinni Miskolcról a Kocsonyafesztivált, hiszen az ide lett kitalálva, mondta el megkeresésünkre Rózsa Edit fesztiváligazgató. Hozzátette, még arról is rendelkezett, hogy ha vele valami történik, akkor is maradjon itt a Kocsonyafesztivál. Az egész ötlet Miskolcra épült, a cél, hogy a fesztivál hídként kösse össze a múltat a jövővel, részese legyen a közösségépítésnek. Részese a párbeszédnek, a gazdaságfejlesztésnek és a kultúra minél magasabb színvonalú jelenlétének.

A Kocsonyafesztivál gazdasági háttere kapcsán is több pletyka forog közszájon, többek között arról is, hogy egyáltalán nem, vagy épp ellenkezőleg, túl sok pénzzel támogatja a város a rendezvényt.

Rózsa Edit a gazdasági háttér kapcsán elmondta, nyilvános adat, a MAG Zrt. honlapján elérhető, hogy az Új Széchenyi Terv turisztikai vonzerővel bíró rendezvények támogatása pályázatán nyertek – ötmillió forintot. Egyike voltak azoknak a rendezvényeknek, amelyet – éppen a nyitónapon – teljes körűen ellenőriztek is, és mindent rendben találtak. Nonprofit üzleti vállalkozásként üzemelnek, ennek megfelelően komoly üzleti tervezés, költségvetés, pályázati munka zajlik a háttérben, mindig csak annyit igyekeznek költeni, ami előre tervezhető és fedezhető. Az idei fesztiválnak kreatív költségvetése volt, nagyon sok „szellemi termékkel”, tehát ötletekkel váltottak ki anyagiakkal járó megoldásokat és természetesen most is sok volt az önkéntes. Sőt, a fesztiváligazgató szerint minden korábbi számot megdöntött az önkéntes segítők száma.

A város támogatása kapcsán kiemelte, hogy a közigazgatási apparátus együttműködése maximálisan segítő volt. Anyagi támogatást nem kaptak a várostól, de ez nem is várható el a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben, így nem is kértek. Szolgáltatásokon keresztül jutottak segítséghez, ezek természetesen kölcsönös érdekeket szolgáltak. Pontos számadatokat Rózsa Edit nem mondott el, mint megemlítette, ezek több szereplőt érintő adatok, amelyeket így nem adhat ki.

A városházától kapott információnk szerint a hatályos rendeletben meghatározottak szerint a területhasználati díja a fesztiválnak 13 millió forint lett volna, a kaució ugyanennyi. A város azonban mindössze 500 ezer forintot kért területhasználati díjként és 1,5 millió forintot kaucióként. A karácsonyi díszkivilágítás is tovább maradt, éppen a fesztivál miatt.

Kulturális eseményeknél ingyenesen adja a területet a város, azonban kereskedelmi tevékenység esetén négyzetméterre meghatározott ára van, hiszen a bérlő bevételre számíthat az árusoktól. Az említett kedvezmény miatt azonban gyakorlatilag 12,5 millió forinttal támogatta az önkormányzat a Kocsonyafesztivált – mondta el Dobos Tímea, a polgármesteri hivatal szóvivője.

Felmerült az is sok kilátogatóban, hogy miért nem állították le a villamosforgalmat a három napra. Mint megtudtuk, ennek a költsége négymillió forint lett volna (villamospótló buszok beállítása), melyet a város, illetve a közlekedési cég saját büdzséjéből nem tudott fedezni, a fesztivál szervezői pedig szintén nem szerették volna ezt ezzel a költséggel igénybe venni.

Úgy tudjuk egyébként, hogy a fesztivál szervezőinek a korábbi évekről elmaradt tartozása is van több önkormányzati céggel szemben, ennek ellenére is segítőkész maradt a hivatal.

H. I.