Ugrás a tartalomra

Műút-hetek három hónapon át a galériában

Létrehozva
Az ötéves miskolci Műút irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat lesz a középpontban március 10. és június 16. között a Miskolci Galériában. Számos kiállítással és különböző kulturális rendezvényekkel várják majd az érdeklődőket.
A Miskolci Galéria és a Szépmesterségek Alapítvány majd húsz éves kapcsolata adta az ötletet és a lehetőséget arra, hogy a tavaszi hónapjaiban az alapítvány által kiadott Műút folyóirat és köre vendégeskedjen a Galéria termeiben.
A szakmai közvélemény az egyik legszebb lapként tartja számon a Műutat. Három hónapig tehát a folyóirat frissességéről, sokoldalúságáról szólnak majd a hétköznapok.

Kilenc kiállítást rendeznek, különböző témákban. Bemutatják többek között a Miskolcról induló Seres László és Bánki Ákos alkotásait, akik ma már a fővárosban élnek, de szívük ma is városunkhoz köti őket. Festészetükre leginkább a non ego művészet jellemző. A festészet mellett azonban természetesen helyt kap az ünneplő hónapokban a fotográfia is, Nádas Péter munkái révén. Sorra kerül ezen kívül a nyolcadik Kunszt is, Fekete Balázs retrospektív tárlata, de Varga Éva szobrászművész munkáit is megtekinthetik majd az érdeklődők és bemutatják Lakatos István képregény-alkotó munkáit és láthatja a közönség a 2012-es év képregény-pályázat nyerteseinek munkáit is.

A tárlatsorozat mellett különböző rendezvények is kapcsolódnak a Műút tavaszi hónapjaihoz a Miskolci Galériában. Nádas Péter művészetéről szimpóziumot tartanak, de beszélgetésre érkezik Schilling Árpád is, aki a magyar színház meghatározó művésze, s az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb hatást gyakorló színházi műhelyének alapítója. Bemutatkoznak a kortárs alkotók, megmutatja magát a Tudásgyár projekt csapata, de megtekinthetnek majd az érdeklődők színházi előadásokat is.

A három hónapos kulturális kavalkádot pedig egy hatalmas Műút party zárja majd. A Műút tehát három hónapon át többször is a Miskolci Galériába vezet március 10-től.

Kiss J.