A Vasas Szakszervezeti Szövetség Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyei alapszervezeteinek a képviselői regionális tanácskozást tartottak hétfőn Miskolcon. A tanácskozáson részt vett Balogh Béla, a szövetség elnöke is.
– A régióban működő alapszervezetek titkáraival, főbizalmikkal találkoztunk. Minden év indulásakor hagyományosan össze szoktunk jönni tanácskozni az előttünk álló feladatokról, aktuális problémákról. Mivel július 1-jével életbe lép az új Munka Törvénykönyve, így az ezzel kapcsolatos felkészítés állt a megbeszélés középpontjában, továbbá a foglalkoztatás, mivel sajnos újra csúcson van a munkanélküliség, valamint a bérek alakulása, ezen belül is az elvárt béremelés megvalósítása a régióban – ismertette a tanácskozás fő pontjait Balogh Béla.
– Felhívtuk a kollégák figyelmét, hogy az új Munka Törvénykönyve valamennyi kollektív szerződést érinti. Az országos 250 alapszervezetből 200-nál van kollektív szerződés. A régióban is csaknem teljes a lefedettség. A törvény módosítása következtében csökkennek a szakszervezeti jogosítványok, az üzemi tanácsoké pedig kicsit növekednek. Szeretnénk, ha a kollektív szerződések továbbra is megmaradnának. Országosan 3-4 százalékos elvárt béremelés történt az ágazatban érintett szakmákban, az infláció 5 százalékos, tehát reálértéken keresetcsökkenést jelent a gyakorlatban. Egyeztettünk arról, hogyan lehet béren kívüli juttatásokkal ezt kompenzálni. Az Erzsébet utalvány és a SZÉP kártya korlátozott lehetőséget kínál erre, nagyobb összeg esetén pedig adóvonzata van – sorolta a vasasok elnöke.
– A régióban hasonló a helyzet, mint országosan – tette hozzá Bodnár József, a Vasas Szakszervezeti Szövetség Észak-magyarországi régió ügyvivője. – Vannak biztató jelek, például Mezőkövesden, Egerben vagy Miskolcon a Bosch bővítése, de még nem követték bérben, amit joggal elvárnának a dolgozók. A régióban kevés az új munkahely.
A tanácskozáson is részletesen foglalkoztak a nyáron életbe lépő új Munka Törvénykönyvével, és képzéseket is tartanak. Ez nem jelenti azt, hogy bele is nyugodtak volna néhány, szakszervezet által kifogásolt pontba. – A Munka Törvénykönyvének több olyan pontja van, amit kifogásolunk, és elküldtünk az ILO-nak és az Európai Bizottságnak, vegyék kontroll alá, hogy mennyiben felel meg az európai szabályozásnak – tudtuk meg Balogh Bélától.
Cs. L.