Ugrás a tartalomra

Harmadszor is közgazdász-napok

Létrehozva
A Miskolci Egyetemen március 6. és 7. között immár harmadik alkalommal rendezik meg a Közgazdász Szakmai Napokat.
A Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karának tavalyi rendezvényén számos ismert és közismert személy, valamint több mint kétezer hallgató vett részt.  Ebben az évben a diákok várhatóan ismét „felforgatják” az egyébként is mozgalmas egyetemi életet. A III. előadónál és annak környékén megint népszerű vendégek tartanak előadásokat, többek között Rókusfalvy Pál, az Etyeki Pincefesztivál és Kezes-lábos Gasztronómiai Fesztivál főszervezője, Ördög Nóra, televíziós műsorvezető és Schiwert-Takács László, aki több televíziós műsor főszerkesztője és kreatív producere, de itt lesz Büttl Krisztián, Red Bull Hungária Kft. marketingigazgatója, Nagy Márton a Magyar Nemzeti Bank pénzügyi stabilitás igazgatója, és Frei Tamás tévés műsorvezető. Bányai Tamás, a Vodafone Magyarország lakossági marketingigazgatója pedig megmutatja, hogy miért érdemes csapatban gondolkozunk és dolgoznunk.

Program
Miskolci Egyetem III. előadó

Március 6. (kedd)

08.00-08.15 Megnyitó
08.15-09.30 Ördög Nóra és Schiwert-Takács László
10.00-11.30 Rókusfalvy Pál - Etyeki Pincefesztivál és Kezes-lábos Gasztronómiai Fesztivál
12.00-13.30 Frei Tamás és Langár Tamás – Cafe Frei és ami mögötte van
14.00-15.30 Bányai Tamás Vodafone (lakossági marketing igazgató) – Kell egy csapat!

Március 7. (szerda)

09:00-10:00 Forrai Péter OTP Bank (ügyvezető igazgató) – Innováció és gyakorlati alkalmazások az elektronikus bankolásban
10:00-11:30 Nagy Márton (MNB igazgató) – Pénzügyi stabilitás
13:00-13:30 Magyar Közgazdásági Társaság előadása
14:00-15:30 Büttl Krisztián Red Bull (marketing igazgató) – Gerilla marketing

minap.hu