Ugrás a tartalomra

Hétvégi rendőrségi mérleg

Létrehozva
A háromnapos hétvégén a megye rendőri szervei összesen 21 szabálysértést, illetve bűncselekményt elkövető személyt vettek őrizetbe. Közülük ketten falopást, négyen bolti lopást követtek el, de van a fogvatartottak között több elfogatóparancs alapján körözött, garázda illetve tiltott kéjelgést elkövető személy is.
Március első hétvégéjén Borsod-Abaúj-Zemplén megye közútjain öt személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt. Pénteken egy súlyos, míg szombaton és vasárnap összesen négy könnyebb kimenetelű balesetnél kellett intézkedniük a helyszínelőknek.

Március 2-án Szomolya belterületén egy menetrendszerinti autóbusz vezetője a buszmegállóból történő elindulás során nem észlelte az út jobb szélén haladó gyalogost, aki körültekintés nélkül szándékozott az úttest másik oldalára átkelni. Az autóbusz haladása során a gyalogost magával sodorta, aki a jármű jobb eleje alá szorult. A gyalogost a mentőszolgálat munkatársai nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság indított eljárást beutazási és tartózkodási tilalom megsértése vétségének gyanúja miatt, őrizetbe vételének egyidejű elrendelése mellett egy 50 éves ukrán állampolgárságú nővel szemben ellen, akit március 4-én délelőtt az M3-as autópályán vontak ellenőrzés alá az Emődi Autópálya Alosztály járőrei. Az igazoltatás során megállapítást nyert, hogy a külföldi szerepel a SIS körözési információs rendszerben egy általa korábban elkövetett bűncselekmény miatt.

Március 4-én, vasárnap délután Sátoraljaújhely belterületén a Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi és Határrendészeti Osztályának járőrei ellenőrzés alá vontak egy szlovák forgalmi rendszámú személygépkocsit. Az intézkedés során megállapították, hogy a járművet vezető szlovák állampolgár úgy lépett be Magyarország területére, hogy nem rendelkezett semmilyen úti okmánnyal, ezért vele szemben a szükséges adategyeztetést és ellenőrzést követően 20 000 forint helyszíni bírságot szabtak ki.

minap.hu