A MiskolcPont kedvezményrendszerben, akik már az igénylőlappal együtt, a kártyát megrendelve és annak éves díját kifizetve (1500 forint) vesznek MVK bérletet, megkapják a kedvezményt bérletükhöz, ami 10 százalékot jelent. 2012 áprilisától azonban már csak kártyára jár kedvezmény, például az MVK Zrt. bérleteinél is. Így fontos, hogy akik igénybe szeretnék venni a MiskolcPont kártya által nyújtott kedvezményeket, azok minél hamarabb adják le igénylésüket az MVK jegy- és bérletpénztárakban. Azok, akik igényelték a MiskolcPont kártyát, 12 bérlet megvásárlására kapnak 10 százalékos kedvezményt.
Az igényléstől számított három hét múlva érkezik meg a kártya, amely további közvetlen kedvezményeket is nyújt, például 30 százalékos kedvezményt a Barlangfürdőbe való belépéskor, de áprilistól további cégek, helyi kis- és középvállalkozások is jutalmazzák majd a vásárlásokat pontfeltöltéssel. A szerződött boltokban, üzletekben, szolgáltatóknál lehet majd gyűjteni a pontokat, amelyek a kártyára kerülnek, és a pontok július 1-jétől levásárolhatók lesznek.
További információ a MiskolcPont kedvezménykártya hivatalos oldalán, Miskolc város honlapján, a www.miskolc.hu weboldalon, ahonnan letölthető a MiskolcPont kedvezménykártya igénylőlapja és szabályzata is.
A MiskolcPont ügyfélszolgálat telefonszáma: 70/332-81-21