Ugrás a tartalomra

Szakmai képzés a civil támogatásokról

Létrehozva
A Nemzeti Civil Alapprogram (NCA) és a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) jogszabályi környezetének módosulása miatt országos képzési programot indított a Wekerle Sándor Alapkezelő, mely óriási érdeklődés mellett szakmai képzést tartott a régió civil szervezetei számára hétfőn a kormányhivatalban.
23 vidéki várost és Budapestet érinti az a szakmai képzés, melynek során a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, valamint a Wekerle Sándor Alapkezelő munkatársai elméletben és gyakorlatban egyaránt igyekeznek minél több információval ellátni a civil szervezetek képviselőit a jogi szabályozás változásairól, a támogatási rendszer új szabályairól, valamint a Nemzeti Együttműködési Alap szervezetéről és működéséről.

civilforumjo.jpg– A képzés célja az, hogy bemutassuk az új támogatási rendszert, melynek keretében a szervezetek működési célra és programok szervezésére támogatásért tudnak folyamodni – mondta Ványai László, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Civil Kapcsolatok Főosztályának osztályvezetője.

A program, melynek alapjait a tavaly decemberben elfogadott új civil törvény határoz meg, idén indult. A költségvetési forrás nagyságrendileg 3,3 milliárd forint, tudtuk meg az osztályvezetőtől. Hozzátette, ez az összeg a magyar költségvetésből áll rendelkezésre.

– Részben civilek, részben állami szereplők által delegált szakmai kollégiumok fognak dönteni. A civil szervezetek működésüknek megfelelő kollégiumokhoz jelentkezhetnek. Ilyen például az ifjúsági, vagy az oktatási célú kollégium, van kollégium a határon túli magyarsággal való együttműködés támogatására, de ugyanígy polgárőrszervezeteknek is van egy kollégiuma – mondta az osztályvezető.

A Wekerle Sándor Alapkezelő fogja majd össze a támogatási igényeket, illetve a pályáztatás adminisztratív oldalát fogja intézni. Az első pályázati kiírások a kollégiumok felállása után, március vége felé várhatóak, és az interneten hozzáférhetőek lesznek. Éppen időben, mert a kevés pályázati lehetőség és a szűkös pénzügyi lehetőségek komolyan fenyegetik a civil szervezetek létét, akadályozza és ellehetetleníti a már hagyománnyá vált programjaik megvalósítását is.

– Nagy gondot okozott az Nemzeti Civil Alapprogram megszűnése, illetve a Nemzeti Együttműködési Alap újraszervezése, mert nem tudtunk kellő mennyiségű információt, tájékoztatást szerezni – mondta szervezetük finanszírozási nehézségeiről Lipták Lászlóné, a Nyugdíjasok Megyei és Városi Képviseletének gazdasági intézője.

Elmondása szerint éppen ezért borzasztóan örültek a meghívásnak, mert reményeik szerint mélyre ható tájékoztatást fognak kapni a pályázati lehetőségekről. Hozzátette, nagy szükségük van az információkra, mert minden pályázati lehetőséget meg kell ragadniuk. A rendezvényeikhez szükség van a pályázati forrásokra, másképpen nem tudják működtetni a szervezetüket, hiszen tulajdonképpen a tagdíjakból élnek. Az egyre nehezedő gazdasági helyzet azonban a nyugdíjasokat is elérte, s így a tagdíj is egyre kevesebb.

civilforum1.jpg

– A mostani pályázati rendszert nagyon jó dolognak tartom. Eddig is többször pályáztunk már az alapkezelőn keresztül, és szerencsére sokat el is nyertünk. Sajnos itt is az a gyakorlat, hogy csökken a pályázati lehetőség. Aztán ha megszervezünk például egy kulturális gálát, és belépődíjat kell szednünk a felmerülő költségek, főleg a terembérlet miatt, így többen inkább nem jönnek el. A pályázatokkal megnyílik előttünk a lehetőség, hogy az időseknek kulturális gálákat, sportrendezvényeket szervezzünk – mondta az intéző.

Nagyon nehéz helyzetről adott számot a Tokaj és Környéke Mozgáskorlátozottak Egyesülete részéről Lovász Erzsébet is, aki elmondta, szintén a tagdíjakból tartják fenn elsősorban magukat, mert le van szűkítve a támogatások köre, nem tudnak nekik segíteni.

– Az NCA más alapokon nyugodott, mint az újfajta Wekerle Sándor Alapkezelő. Úgy gondolom, hogy ennek alapján sok mindent meg fogunk tudni arról, hogy mit kérnek másképpen, milyen elvárásaik vannak, mit kell teljesítenünk, nem pedig utólagosan indokolják majd meg, ha nem nyertünk – hangsúlyozta.

A termet zsúfolásig megtöltötték a civil szervezetek képviselői. A képzésen résztvevő civil szervezetek képviselőinek nagy létszáma, mintegy 150 ember, mutatja, mennyire felfokozott az érdeklődés az új civil törvény és ehhez kapcsolódóan: az új finanszírozási rendszer iránt. A szervezetek többségének programjaik megvalósításához pénzre van szükségük, de ahhoz is, hogy egyáltalán fennmaradásukat biztosítani tudják. Pályázni mindenesetre március végétől lehet.

Kujan I.