Az erről szóló támogatási szerződést a (37) tagtelepülést tömörítő szervezet képviseletében Kriza Ákos, Miskolc polgármestere, és a pályáztató Energia Központ Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, Lasch Tímea ma írták alá. A pénzből műanyag tárolóedényeket és gyűjtőjárműveket is vásárolnak majd, több településen pedig külön szemétszállító autók járhatnak a szelektíven gyűjtött hulladékért.
A projektnek köszönhetően növekedhet a Miskolc Térségi Konzorcium vagyona, és kedvező hatással lehet a kommunális hulladékkezelés árképzésére, továbbá jelentős lépésnek számít a hazai szelektív gyűjtés részarányának növelésében. Az uniós előírások szerint a jelenlegi 6-7 százalékról, 2020-ra 20 százalékra kellene növelni a hasznosított másodnyersanyagok arányát. Ebben segíthet ez az új projekt is, aminek a megvalósításához szükséges létesítmények és eszközök üzemeltetésére hamarosan közbeszerzési eljárás indul.
A projekttel kapcsolatos, a miskolci közgyűlés által elfogadott koncepció szerint, a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtésre a bevezetést követő három hónapos próbaüzem során, hetente kerülne sor az ürítésre, a rendszer a későbbiekben pedig a lakossági szokásokhoz igazodna majd.
Istenes Zsolt
fotó: Mocsári László