A frakcióvezető szerint a város jegyzője részt vett a pártpolitikai érdekek képviseletében, amikor megkérdőjelezte az MSZP-s képviselők aláírásának hitelességét a februári közgyűlésen, és kiállt sajtótájékoztatót tartani Kiss Jánossal, a Fidesz frakció vezetőjével. Földesi Norbert egy másik, véleménye szerint aggályos esetre hívta fel a jegyző figyelmét levélben, melyről kedden sajtótájékoztatón számolt be. A Krila-Med Kft. egy határozatának egy részletét mutatta be, melyet a cégbírósághoz kellett beadni, és amelyet Kriza Ákos polgármester felesége, László Zsuzsanna írt alá. Ezt összehasonlítva a közgyűlési előterjesztések végén található szignóval a frakcióvezető szerint egyértelmű egyezőséget lehet felfedezni, vagyis feltételezi, hogy mindkét aláírás egyazon személytől származik.
Ezért a jegyzőt arra kéri, vizsgáltassa meg írásszakértővel az aláírásokat, és vizsgálja meg mi történt, majd erről tájékoztassa a közvéleményt. Ha ugyanis a céges papíron szerepel Kriza Ákos kézjegye, akkor az hamisítás, és feljelentést kell tenni, ha pedig a közgyűlési előterjesztéseken szerepel a polgármester feleségének aláírása, akkor az elmúlt másfél év közgyűlési határozatait kell semmisnek tekinteni.
„Megkérjük Földesi Norbertet, hogy őrizze meg komolyságát és számoljon el a választók előtt azzal, hogy ő és szocialista társai valóban hamis aláírásokkal adtak-e be a legutóbbi közgyűlésen hivatalos beadványt, ahogy azt az írásszakértő megalapozottan gyanítja” – reagált a polgármesteri hivatal nevében Dobos Tímea szóvivő az elhangzottakra.
H. I.