Három nap leforgása alatt ez már a harmadik önégetés, ami emigráns tibeti szervezetek szerint arról tanúskodik, hogy egyre nagyobb az elégedetlenség a tibetiek körében Peking Tibet-politikájával szemben.
Az eset Apa (Aba) prefektúra Csia (Jia) településén történt hétfőn, az áldozat egy 18 éves fiú, aki állítólag egy hídon gyújtotta fel magát, majd onnan lángoló ruhában a helyi kormányzati épülethez ment, s ott összeesett.
A Szabad Ázsia Rádió egy Indiában élő szerzetest idézve adott hírt az esetről, amelyet a washingtoni központú International Campaign for Tibet is jelentett.
Vasárnap egy 32 éves négygyermekes családanya gyújtotta fel magát Délnyugat-Kínában, előtte egy nappal pedig egy húszéves nő vetett véget saját életének önégetéssel. Meg nem erősített hírek szerint egy éven belül már 25 tibeti gyújtotta fel magát Kínában, s közülük 18-an meghaltak.
Kínai hivatalos jelentések korábban arról számoltak be, hogy az önégetők között voltak olyanok, akiket kolostori lopásért köröztek. Egy alkalommal egy fiatal epilepsziás szerzetes volt az áldozat, akinek segítettek a benzin megvásárlásában, illetve egy másik alkalommal egy szerelmi kapcsolat lelepleződése miatt vetett véget életének egy kanszu (Gansu) tartománybeli szerzetes. A szecsuani tibetológiai kutatóközpont szakértője szerint a dalai láma környezetéből azt hirdetik, hogy a tibetiek önégetéssel megszabadulhatnak bűneiktől és megalázottságuktól.
Csao Csi-cseng, a most is ülésszakát tartó kínai népfront országos bizottságának szóvivője a minap annak a meggyőződésének adott hangot, hogy az önégetések szervezettek. Peking szakadár akcióknak és nem a vallásgyakorlásukban korlátozott szerzetesek tiltakozásának tartja ezeket a cselekményeket, s azt állítja, hogy több esetben tizenéves fiatalokat fanatizálnak, "felbujtóik" pedig emigráns tibetiek, akik a "tibeti kérdést napirenden tartásának szándékával" teszik ezt.
MTI