Az autós kemping az Édenhez hasonlóan a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat tulajdonában volt, amelyeket évekkel ezelőtt, még az előző önkormányzati ciklusban értékesítettek. Azóta se nagyon lehetett hallani az ingatlanokról. A domboldalon, zöldövezeti környezetben elterülő autós kemping viszont tavasszal új életre kel, nyáron pedig gyermekzsivajtól lesz hangos.

Mint Füzesséri József szikszói polgármestertől megtudtuk, az ingatlan tulajdonjogával rendelkező, szikszói telephelyű energiaital-gyártó cég nagyvonalúan az önkormányzat ingyenes használatába engedte át az egykori autós kempinget. Hosszú távra terveznek. Persze Szikszó városa nem törte volna magát azért, hogy egy klasszikus kempinget működtessenek Miskolcon. Mint a polgármester elmondta, nem is erről van szó! Újfajta szemlélettel, funkcióban szeretné működtetni az ingatlant. A fő cél ugyanis az, hogy a kemping elsősorban a szikszói diákoknak, pedagógusoknak, fiataloknak, családoknak nyújtson szolgáltatásokat.
A szikszói Szepsi Suli nevelési programjában szerepel ugyanis az erdei iskola program. Eddig ezt az osztályonként 3-4 napos oktatási kurzust az önkormányzat tulajdonában lévő, Rakacai-tó partján álló, Karola vendégházban tartották. A tapolcai autóskemping azonban sokkal jobb körülményeket tud biztosítani a diákok számára, mint a vendégház.
– Jó a levegő, szép a táj, ráadásul a közelben található a barlangfürdő. Mindez kellemes körülményeket biztosít a szabadidő eltöltésére a vendégeknek – indokolta Füzesséri József miért is vágtak bele a kemping működtetésébe.

A polgármester azt is elmondta, hogy a napokban indul a kemping felújítása. Azt tervezik, hogy az elkövetkező két hónapban a központi faházban lévő szobákat, a közösségi tereket újítják fel. Az építkezés keretében egy tálalókonyhát is kialakítanak. A tereprendezés során elbontják kültéri vizes blokkokat, és elkezdik a parkosítási munkálatokat. A tervek szerint gyorsan végeznek, és május 1-jén szeretnének nyitni. Erre a napra nyitóbulit is szerveznek, hogy emlékezetessé tegyek a kemping újranyitásának a napját.
Tekintettel a működtetőre, érhetően elsőbbséget élveznek majd a nyári napközis táborok. Amennyiben szabad kapacitás marad, akkor várják a Miskolctapolcára látogató turistákat is.
Cs. L.
fotó: Juhász Ákos