A felolvasó színházban az ifjúsági irodalomból maguk által kiválasztott történeteket – nevével ellentétben – nem csupán felolvasták az alsós diákok, de el is játszották. Mint Bodó Pálné, az iskola igazgatója elmondta, meglepetésükre rendkívül nagy volt az érdeklődés a felolvasás iránt, a gyerekek nagyon aktívak voltak, összesen mintegy nyolcvanan jelentkeztek a programra.– Általánosan elterjedt, és sajnos a tapasztalatok is alátámasztják, hogy a mai fiatalok ritkán vesznek a kezükbe könyvet, így szegényes a szókincsük, nem tudják kifejezni magukat, könyvtárba pedig ritkán járnak – mondta az igazgató.
Az első alkalommal, de hagyományteremtő céllal megrendezett felolvasáson ezúttal 40 alsós vett részt, a jövő hétre tervezett második alkalmon újabb 40, de immár felsős diák fog felolvasni kedvenc irodalmi művéből.
Az osztályok egyébként más és más könyvet választottak az iskola 32 ezer kötetes könyvtárából, így igazán változatos előadásokat adtak elő egymásnak a tanulók. Mint Kincsné Szabó Erikától, a program szervezőjétől megtudtuk, saját olvasmányaik alapján választottak művet, a kortárs írók, költőktől kezdve a népmeséken át a tudományos művekig rengeteg műfaj képviselteti magát a csoportok előadásában.
– Jó látni, hogy a gyerekek foglalkoznak a könyvekkel, leköti őket az olvasás, sőt cserélik is egymás között a már kiolvasott könyveket. Bízunk abban, hogy felsős korukra, és tovább is megmarad bennük az olvasás szeretete, mi mindenesetre ezen dolgozunk – mondta a programszervező.

Ambrus Zoltán, Senviczki Gabriella és Csontos Petra harmadik osztályos tanulók például otthon is rendszeresen olvasnak, ezek alatt szerzett élményeik alapján választottak történetet is a felolvasó színházra. Zoltán a Hogyan készül? című, találmányokról szóló könyvből fog felolvasni, Gabriella pedig egy klasszikust választott: Illyés Gyula Az állatok nyelvén tudó juhász történetét adta elő osztálytársaival. Petra Benedek Elektől olvasott fel, A vénasszony és a halál történetéből, de szereti a történelmi regényeket is, az Egri csillagokat például már olvasta.
Egy hét múlva az iskola felsős diákjai vesznek majd részt hasonló programon. Később bővíteni szeretnének, tervezik egy színész bevonását is az előadásokba. Ugyanakkor, mint Bodó Pálné igazgató is fogalmazott: példát szeretnének mutatni más miskolci általános iskoláknak is, hogy hasonló programokkal segítsék megszerettetni a gyerekekkel az olvasást, a kultúrát.
Kujan I.
Fotó: Juhász Á.