Ugrás a tartalomra

Hol van áram, hol nincs

Létrehozva
Az Áfonyás utca 9. olyan, mint a többi, környékbeli avasi toronyház, az eltérés csupán annyi, hogy a rongálások miatt hol van áram a lépcsőházban, hol nincs. Ha pedig nincs áram, akkor a lift se működik, az idős lakók mászhatják a lépcsőt… Remélhetően már csak néhány hétig tart ez az állapot.
Az áldatlan állapotra Batta Zoltán, a lépcsőház egyik lakója hívta fel a figyelmünket. – Novembertől hol van áram, hol nincsen a lépcsőházban – panaszkodott. Tudomása szerint egyik lakótársuk rendszeresen lopja az áramot (feketén ráköt a lépcsőházra) és ő piszkál bele az elosztó dobozba. Ezért vannak az áramszünetek. Ráadásul a kapcsolókkal, lámpatestekkel is gond van, nevezetesen a vandálok tönkretették, ellopták...

afonyas_120306_ml2.jpg

Panaszkodott a közös képviselőre is, aki állítása szerint nem foglalkozik érdemben a problémával. Ezért „nyakába vette a társasházat.”  Ha már úgyis foglalkozni kell a villamoshálózattal akkor szeretné, ha egyúttal modernizálnának is. Mozgásérzékelős lámpákat szerelnének fel, ami csak akkor világít, ha valóban szükség van rá. – Ha a lakók beleegyeznek ebbe, akkor összeszedem a pénzt is és felszereljük”- mondta határozottan.

Ezt követően természetesen megkerestük a lépcsőház közös képviselőjét is. A panaszos felől érzékelhető személyes feszültség helyett a lényegre, vagyis a lépcsőházi áramszünetekre koncentrálva kérdeztük Marosi Zoltánt.

–Meg volt a társasház közgyűlése két hete. Nem tudom, hogy a panaszos személy ott volt-e vagy sem, ezért inkább elmondom: 1,5 millió forint a tartozás. Kérdem én, ha helyre kell valamit állítani, akkor miből fizessük? Egy lakó megígérte, hogy a vállalkozásával megpróbálja helyrehozni a lépcsőház villamossági problémáját. Már folyamatban van és várhatóan március 20-áig megtörténik – közölte a jó hírt a közös képviselő.

afonyas_120306_ml.jpg

A helyszínen járva azért látható volt, hogy nem csupán egy „buherálás” okoz gondot a lépcsőházban, ugyanis lépten, nyomom rongálások nyomait lehet látni. Falból kitépett kapcsoló csupasz helyét, szétvert lámpatestet, összefirkált falat, még a fémből készült radiátor lemezeit is meghajtogatták egyesek. Tenni való tehát van bőven, pénz meg – mint kiderült – nem igazán… Amennyiben megcsinálják akkor is mennyi ideig fog tartani?  Nem véletlen, hogy a közelmúltban pont ezen a környéken tartottak összehangolt ellenőrzési akciót a hatóságok és a szolgáltatók munkatársai. A problémás lakóktól viszont a jelenlegi jogi környezetben igen csak nehéz megszabadulni, s akkor még nem szóltunk az érintett társasházak eladósodásáról, ami ugyancsak komoly gondot jelent, nem csak az Áfonyás 9-ben…

Csontos L.
Fotó: Mocsári L.