A rendőrség 2011. március 22-én indított nyomozást, mert egy 50 éves hejőszalontai asszonyt lakásában olyan súlyosan bántalmaztak, hogy a helyszínen életét vesztette.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a nyomozás lezárásaként a gyanúsítottal szemben nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt, míg két társával szemben bűnpártolás miatt vádemelési javaslattal élt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség felé.
minap.hu
A forrónyomos intézkedések során beszerzett személyi és tárgyi bizonyítékok alapján a hatóság szinte órák alatt megállapította, hogy az áldozattal közös ingatlanon élő fiatal férfi ismerőse megalapozottan gyanúsítható a bűncselekmény elkövetésével, míg két társa egy férfi és egy nő pedig bűnpártolással.