Ugrás a tartalomra

Még nem büntetnek, lehet regisztrálni

Létrehozva
Március elsején járt le a kamarai regisztráció határideje; a cégek mintegy fele teljesítette eddig kötelezettségét. A hónap végéig még pótolhatják elmaradásukat a vállalkozások, addig nem büntet a kamara.
bihallbesz.jpg – Megközelítőleg húszezer cég regisztrált március elsejéig Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Ez azt jelenti, hogy 35-40 ezer közé tesszük azoknak a vállalatoknak a számát, amelyeknek fel kell iratkozni. Ötven százalékot meghaladó regisztrálás történt, ezt jónak ítélem – számolt be az eredményekről Bihall Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. A kamarai vezető szerint a vállalkozói társadalom fegyelmezetten fogadta az előírást, tudomásul vették kötelezettségüket.

A pénzügyi teljesítés határideje március 31., ám mivel nagy mértékű volt a roham, még ezen a héten vagy a következőn is fogadják a cégek képviselőit.
– Úgy gondolom, rövidesen eléri a kétharmadot, a 25-28 ezres számot a regisztrálók száma. A többieknél meg kell nézni, mi a nyilvántartásba vétel elmaradásának oka, és megpróbálunk kapcsolatba lépni ezekkel a vállalkozásokkal – magyarázta Bihall Tamás.

– Az első szakasz zárul le március-április hónapokban, ami a fizikai regisztráció ténye, ez fontos a gazdaság rendbetételének folyamatában. Júniusban jelentkezünk a regisztrációért „cserébe járó” kamarai gazdasági szolgáltatásokkal – zárta a BOKIK elnöke.

kamarai-tagsag-120124ml_3.jpg

Tehát ebben a hónapban is lehet pótolni a kötelező kamarai regisztrációt, még nem jár büntetés a késedelemért. Az összeg befizetését március 31-éig kell igazolni. Az ötezer forintos regisztrációs díj egyébként adónak minősül, és köztartozásként behajtható; aki nem regisztrál, annak később elvehetik a vállalkozói igazolványát.

S. P.
Fotó: Mocsári L.