Ugrás a tartalomra

A Nemzeti Köznevelési Törvénnyel ismerkedtek

Létrehozva
Jelentős változásokat hozott a Parlament által elfogadott új köznevelési törvényt, amelyet még az oktatási intézmények vezetőinek is teljesen meg kell ismerniük. A változásokról a Nemzeti Erőforrás Minisztérium illetékese tartott tájékoztatót az Avasi Gimnáziumban. A szerda délelőtti szakmai napra a miskolci és kistérségi közoktatási intézményvezetőket, a városi, megyei, kistérségi oktatásirányítókat, felelős szakembereket hívták meg.
pedagogus-forum-120307ml_05.jpgSok minden tisztázatlan még, ezért az iskolaigazgatók első kézből kaptak tájékoztatást az eseményen az új Nemzeti Köznevelési Törvénnyel kapcsolatban. Lehetőség volt arra is, hogy a kérdéseiket előre leadják, és erre a minisztérium szakemberétől, Madarász Hedvig főosztályvezető-helyettestől választ kaphassanak. A kérdések között sok minden felmerült, az óraszámoktól kezdve az okiratok átdolgozásáig.

A szakmai napot a Városi Pedagógiai Intézet munkatársai szervezték, akik a törvény megfelelő megismerése érdekében további fórumokat terveznek. Szükség van ugyanis arra, hogy a szakemberek megismerjék a részleteit, és megfelelően használhassák majd azt az oktatási intézményekben – mondta el érdeklődésünkre Klemmné Lőrincz Ildikó, szakmai vezető.

Arday István, az Avasi Gimnázium igazgatója azt mondja, megismerték az új törvényt, nagyon várják a különböző képzési formák szabályozó rendszereit, a hatosztályos gimnázium szabályozását, a két tanítási nyelvű képzés rendeleteit, illetve nagyon fontos lenne számukra, hogy időben tudják a keret tanterv lehetőségeit, milyen lehetőségek közül választhatnak. Sok feladat vár rájuk az év végéig, ebbe be kell vonni a tantestületet is, amihez meg kell ismerni a törvényi hátteret.

pedagogus-forum-120307ml_02.jpg

Madarász Hedvig, főosztályvezető-helyettes előadása során elmondta: „Arra törekedtünk, hogy egy áttekinthető struktúrája legyen a törvénynek és az azonos szabályozási tárgykörre vonatkozó rendelkezések egy helyen legyenek. Így például egyes szabályokat, amelyeket mondjuk a közoktatási törvényben az intézmény rendszerre vonatkozó szabályok között találtak meg, de tanuló jogosítvánnyal kapcsolatos szabály volt, az most a tanulók, gyermekek tanulókra vonatkozó szabályok között kapott helyet.”

Elhangzott az is, hogy a törvény összefüggésben van természetesen más szabályozásokkal, törvényekkel is, így Magyarország Alaptörvényével, a közigazgatási reformmal. A munkának a közepén járnak, van idő a köznevelési törvényt tanulmányozni, kérdéseket feltenni, állnak ezek elébe. A délelőtt folyamán a főosztályvezető-helyettes a törvény teljes felépítéséről és tartalmáról is beszélt, illetve válaszolt a felmerült kérdésekre is.

H. I.
Fotó: Mocsári L.