A City egyik legnagyobb befektetési bankcsoportja, a Barclays Capital felzárkózó piaci közgazdászai befektetőknek összeállított új áttekintésükben közölték: tudomásuk szerint továbbra is "jelentősek a nézetkülönbségek" a magyar kormány és az EU között a bírói nyugdíjkorhatár kérdésében, "kis jelentőségű" a nézetkülönbség a jegybanktörvény ügyében, és "nincs nézeteltérés" az adatvédelmi jogszabályokkal kapcsolatban.
A Barclays Capital elemzőstábja szerint ugyanakkor a tárgyalások megkezdéséhez szükséges előfeltételek teljesítése "csak az első fázis". A ház londoni szakértői megerősítették azt a várakozásukat, hogy a programról szóló hivatalos tárgyalások "nehezek és időigényesek" lesznek, és több tárgyalási fordulóra lesz szükség a megállapodásig.
A Barclays Capital londoni elemzői ennek alapján jelenleg azzal számolnak, hogy az IMF/EU-program végrehajtása "a legjobb esetben" az idei harmadik negyedévben kezdődhet, ami a City elemzői közösségében ez eddig a legborúlátóbb időpont-előrejelzés. A londoni szakértők közölték: változatlanul az a véleményük, hogy a kormány megállapodásra törekszik egy elővigyázatossági jellegű hitelcsomagról, ám lehetséges, hogy a tárgyalásoknak csak a forint újabb gyengülése ad majd lendületet. A Barclays Capital közgazdászai a következő hónapokra 290-305 forint/eurós árfolyamsávot valószínűsítettek elemzésükben.
MTI