Ugrás a tartalomra

Alulteljesítő volt a magyar piac

Létrehozva
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 70,77 pontos, 0,38 százalékos emelkedéssel, 18.582,69 ponton zárt csütörtökön.
A részvénypiac forgalma 18,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a gyengülő Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
    
Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője szerint a pozitív nemzetközi hangulatban a budapesti piac csak mérsékelten tudott emelkedni. Intenzív kereskedés volt az OTP piacán, ami lefelé húzta az indexet is. Az európai bankszektor jellemzően 3 százalékos pluszban volt csütörtökön, míg az OTP csupán 0,3 százalékkal tudott emelkedni - mondta az üzletkötő.
    
A várakozások szerint az OTP története első veszteséges negyedévét zárta tavaly év végén.
    
A Mol 100 forinttal, 0,53 százalékkal 18.800 forintra erősödött, 706,0 millió forintos forgalomban.
    
Az OTP részvények ára 11 forinttal, 0,30 százalékkal 3.700 forintra nőtt, forgalmuk 16,4 milliárd forintot tett ki.
    
A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,35 százalékkal 567 forintra emelkedett, forgalma 814,5 millió forint volt.
    
A Richter papírok árfolyama 15 forinttal, 0,04 százalékkal 37.335 forintra csökkent, a részvények forgalma 198,3 millió forintot ért el.
    
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 55,6 millió forintos forgalom mellett 60 forinttal, 0,39 százalékkal 15.525 forintra növelte értékét.
    
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.271,09 ponton zárt csütörtökön, ez 20,03 pontos, 1,60 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.
    
A BÉT áruszekciójában egyetlen termék ára sem változott csütörtökön.
    
A malmi búza májusra továbbra is 55.000, a takarmánybúza augusztusra 44.000 forint.
    
A takarmánykukorica májusi ára 51.500, a júliusi 52.000 forint.
    
A napraforgó májusra változatlanul 117.000, a repce 131.300 forintba kerül.

MTI