Ugrás a tartalomra

„A hagyományok tisztelete stabilitást ad”

Létrehozva
Az Egyetemért – A Városért díj kitüntetettje prof. dr. Csák Csilla Gabriella számára nagy jelentőséggel bír, hogy a nemzetközi és országos szakmai díjak és elismerések mellett a helyi közösség is elismeri a tevékenységét.
Kép
Csák Csilla díjazott. Fotó: Mocsári László
Prof. Dr. Csák Csilla Gabriella. Fotó: Mocsári László

A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának dékánja jogász szakon szerzett diplomát 1990-ben. 2001-ben PhD oklevelet kapott a Miskolci Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Doktori Iskolájában. 2002–2018 között az Agrárjogi és Munkajogi Intézeti Tanszék vezetője volt. 2004–2008 között a Miskolci Egyetem Állam-és Jogtudományi Kar fejlesztési és gazdasági dékánhelyettese. 2006-tól a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola tagja és témavezetője, képzésiprogram-felelőse, 2011-től az iskola Tudományági Doktori Tanácsának tagja, 2014-től törzstagja.

2007 és 2023 között a Comité Européen de Droit Rural alelnöke volt. 2014-tól 2020-ig a Magyar Tudományos Akadémia Miskolci Területi Bizottságának (MTA MAB) tudományos titkáraként dolgozott. 2015-ben habilitált a Miskolci Egyetemen, 2015-től a Civilisztikai Tudományok Intézetének igazgatója. Egyetemi tanári kinevezését 2017-ben szerezte meg. 2012–2018 között a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának tudományos és nemzetközi dékánhelyettese volt, 2018-tól napjainkig a kar dékánja és a jogász szak szakfelelőse. Kutatási területei az agrárjog és a környezetjog.

Kép
Csák Csilla díjazott. Fotó: Mocsári László
Az Állam- és Jogtudományi Kar dékánja a Miskolci Egyetemen. Fotó: Mocsári László

Kérdésünkre elmondta, mára kiemelten fontos a hagyományok tisztelete, amelyek stabilitást adnak a jelenben és előrevetítik a jövőt.

– Miskolcon a felsőoktatás történetében nem hagyható figyelmen kívül, hogy az első felsőoktatási intézmény az 1919-ben létrejött jogakadémia volt. A jogakadémiai múlt szellemiségében raktuk le az alapkövét és szerveztük meg a tradicionális miskolci jogászbálokat, amelyek a jogásztársadalom és a miskolci értelmiség összekovácsolását, a báli kultúra felélesztését és a fiatal báli közönség bevonását jelentette. Ezek a társadalmi események túlmutattak a Miskolci Egyetem falain – fogalmazott.

A munkája kapcsán kiemelte, a jogi kar vezetése számos feladatot, kihívást és lehetőséget ad számára, de alapvetően továbbra is egyetemi oktatónak tartja magát, immár harmincöt éve.

– A fiatal értelmiség nevelésében van a legnagyobb felelősség, hiszen a jövő generációit oktatjuk. Jó látni és tapasztalni, hogy hallgatóink többsége a jogi képzési területen szerzett diplomájukkal helyben, a városunkban, a vármegyében, a régióban találnak munkahelyet a köz- vagy a magánszférában, és ezzel hozzájárulhatnak a jogi kar és a város életéhez – osztotta meg gondolatait.

Kép
Csák Csilla díjazott az ünnepi közgyűlésen. Fotó: Juhász Ákos
Prof. Dr. Csák Csilla Gabriella az ünnepi közgyűlésen a kitüntetésével. Fotó: Juhász Ákos

Nagy jelentőséggel bír számára, hogy a nemzetközi és országos szakmai díjak és elismerések mellett most a helyi közösség ismeri el a tevékenységét. Az ilyen elismerések a legkedvesebbek és legemberközelibbek, mert azoktól jön a méltatás, akik közvetlenül ismerik és érzik egy-egy tevékenység hatását.

– Büszke vagyok az egyetemi elismerésekre, a pro bono ügyvédi tevékenységem keretében a fogyatékos személyek foglalkoztatásának elősegítéséért kapott elismerésre, a Magyar Tudományos Akadémia Miskolci Területi Bizottságának kitüntető tudományos díjára, és ebbe a körbe tartozónak tekintem köszönettel „Az Egyetemért – a Városért” díjat is – nyilatkozta prof. dr. Csák Csilla Gabriella.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Lillafüredig utaztunk a Mikulásvonattal és Disneylandbe csöppentünk
Kiderült, kik várnak idén a Lillafüredi Mesebirodalomban
MiskolcSzabadidőBulvár
A Diósgyőri Mikulásvonat 2026-ban is elrepít a Lillafüredi Mesebirodalomba. Az is kiderült 22 nappal az indulás előtt, hogy kik várnak rád!
Kriza Anna
Személyesen is gratulált Tóth-Szántai József Kriza Annának a világbajnoki ötödik helyhez
MiskolcSport
A verseny élményeiről, a felkészülésről és az eredményhez vezető kitartó munkáról is beszélgettek.
Képgaléria
Jókai Vándorkupa. Fotó: Horváth Csongor
Nyolc óvodai csapat mérte össze ügyességét a Jókai Vándorkupán
Miskolc
Második alkalommal rendezték meg kedden a Jókai Vándorkupa játékos sportversenyét a Jókai Református Iskolában.
Baleset történt Miskolcon: teljes szélességében lezárták az útszakaszt
MiskolcBaleset
Összeütközött egy kisteherautó és egy teherautó Miskolcon kedden. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.