Ugrás a tartalomra

Az utazótanár ezúttal pihenni utazik

Létrehozva
Megérezte, hogy nyerni fog, s így is történt – a Miskolci Kalendárium nyereményjátékának győztese, a miskolci Bodrogi Ferenc szerdán átvehette a hajdúszoboszlói Mátyás király gyógyszállodába, két személyre, két éjszakára szóló belépőjét. A boldog nyertes feleségével utazik majd.
– Amint kivágtam a rejtvényszelvényt, mondtam is magamban: enyém lesz a fődíj. Mintha csak megéreztem volna – mesélte mosolyogva a korábban soha semmit nem nyert Bodrogi Ferenc, miközben átvette nyereményét Horváth Edittől, a Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft. marketing-igazgatójától. A nyertes elmondta, lelkileg mindig fel van készülve arra, hogy egyszer majd őt is eléri a szerencse, mind ez idáig azonban valamiért elkerülte.

– Éppen itt volt az ideje, hogy nyerjek! Nagy keresztrejtvényfejtő vagyok, ez az egyik kedvenc elfoglaltságom, így tudok a legjobban kikapcsolni – mondta.

A 10 éve Miskolcon élő nyertes minden évben várja a Miskolci Kalendáriumot. Nagy gyűjtő, 20 éve rendszeresen meg is veszi azt – a gyűjteményében azonban más régiók más városainak éves kiadványai is megtalálhatók.

kalendarium_nyertes_120307_ja_2.jpg

– 45 évig dolgoztam gyógypedagógusként, majd utazó tanárként különböző óvodákban és iskolákban segítettem az alulteljesítők felzárkóztatását és szinten tartását. Végigjártam a megye kastélyintézeteit Abaújkértől Tornanádaskáig – mondta.

Három fiához és négy unokájához gyakran látogat Mezőkeresztesre, Debrecenbe és Budapestre. Mint ilyenkor minden alkalommal, most is nagyon várja feleségével az utazást, és elmondása szerint nagy várakozással tekintenek a két éjszakás gyógyszállodai pihenés elé is.

Kujan I.
Fotó: Juhász Á.